A szorgos hangyák

Amilyen picikék a hangyák, olyan szorgalmasak és gyorsak. Fáradhatatlanul futkosnak egész nap ide-oda. Keresgélnek, kutatnak ennivaló után. Valóságos erődítményt építenek maguknak. Ott él a királynőjük. Odarakják a sok-sok apró, fehér tojásaikat, amiből újabb pici hangyák kelnek ki.
Ha valaki megbolygatja fészküket, idegesen rohangálnak, mindegyik kis hangya felkap egy-egy tojást és féltve próbálják biztonságos helyre menteni. De elszántan meg is támadják a betolakodót.

Egyszer az egyik hangya talált, egy számukra óriási kenyérmorzsát. Izgatottan szaladgált körbe-körbe. Próbálta innen, próbálta onnan megfogni, hogy bevonszolja a várukba a finom falatot. Húzta, húzta, majd megszakadt nagy erőlködésében, de hiába, meg sem tudta mozdítani.
Erre gondolt egyet és elfutott szélsebesen segítséget hozni.
-- Gyere gyorsan segíts! -- találkozott össze társával az úton. -- Találtam egy hatalmas ennivalót, egyedül nem bírom el, de ketten erősebbek leszünk.
-- Megyek, megyek. -- válaszolt a másik hangya, s szedték sebesen a lábukat.
Még idejében értek oda, mert egy nagy vörös hangya épp el akarta tulajdonítani a morzsát.
-- Ne, te ne! -- kiáltottak rá a hangyák. -- Ez a miénk, mi találtuk.
A vörös hangya, először úgy nézett ki, mint aki nem akarja odaadni a zsákmányt, de úgy döntött átengedi a kis hangyáknak a jogos tulajdonukat.
-- El tudjátok húzni? -- kérdezte őket. -- Mert ha nem, szívesen segítek.
-- megpróbáljuk. -- felelték azok és belekapaszkodtak a kenyérmorzsába, de még ketten sem tudták megmozdítani.
-- Elfogadjuk a felkínált segítséget. -- mondták és a vörös hangya ereje már elég volt, hogy a fészekhez cipeljék.
-- Köszönjük, hogy velünk dolgoztál, hogy megosztottad erődet velünk. Most mi osztjuk meg veled ezt az ennivalót. Gyere lakmározz velünk.
Jól is laktak mind a hárman és még most is esznek, ha azóta el nem fogyott a morzsa.