A szilaj csikó

Hol volt, hol nem volt, de higgyétek el gyerekek, igaz volt. Hatalmas farmon, évek hosszú sora óta élt többek között két ló. A szürke kanca és a fekete csődör. Igavonó, komoly, szorgalmas állatok.
-- Kis csikó született! -- jelentette be a nagy újságot a farm tulajdonosa, egy tíz éves fiúcska édesapja.
-- Megnézhetem? -- kérdezte lázas izgalommal a gyerek, s meg sem várta az engedélyt, futott az istállóba. -- Gyönyörű! Aranyos! -- kiáltotta. -- Milyen fekete! S nézd apa, a homloka közepén fehér folt van, olyan, mint egy csillag. Legyen a neve, Csillag.
-- Jól van Robikám. Te adtad neki a nevet, legyen a tiéd a csikó. -- mondta az apa.
Gyorsan nőtt, növekedett a pici patás. Aki csak látta, elgyönyörködött benne. A lovacska szülei büszkén nézegették az eleven, rakoncátlan fiúkat.
-- Anyjuk, azt szeretném, ha ebből a nemes tartású kis állatból lenne valaki. Szeretném, ha többre vinné, mint mi.
-- Valóban, ahogy mustrálgatom az én szülöttemet, egyre jobban úgy tűnik, a nagyapám testvérére hasonlít. Annak voltak ilyen kecses, hosszú lábai, formás feje. -- mondta a kanca.
-- Az az unokatestvéred volt a híres versenyló? -- kérdezte párjától a csődör.
-- Igen és nagyszerű lenne, ha a mi csikónk a nyomdokába lépne ősének.
-- Bízd rám, kezelésbe veszem a fiatalurat. -- jelentette ki a ló papa. -- Szigorú nevelésben részesítem, minden napi kemény gyakorlás lesz ezután.
Ettől kezdve kevés játékot, ugrálást engedélyezett a kis csikónak.
Robika és szülei felfigyeltek a nagy változásra. Megértették, hogy szigorú nevelés folyik a lovaknál, de nem tudták, mi a cél?
A lovacska nem akart szót fogadni apjának. A napi sok gyakorlás elvette a kedvét.
-- Apa, kérlek ne kínozz engem. Nem akarok én különb lenni, mint ti. Itt szeretnék élni a farmon. -- könyörgött apjának, de hiába.
Apja kemény, hajthatatlan maradt.
-- Nem és nem! Hányszor ismételjem, belőled versenyzőt faragok! -- jelentette ki ellenvetést nem tűrő hangon. -- Gyerünk dolgozni! Egy-kettő! Tartsd feszesen a fejed, rakd kecsesen a lábaid! Most válts át lassú ügetésbe!
A kis csikó ímmel-ámmal végezte a feladatot.
A farmer fiacskáját bántotta a lova kedvetlen viselkedése.
-- Mondd meg Csillag, kis kincsem, mi a bajod? Miért vagy mostanában ilyen szomorú? -- kérdezte teli aggodalommal a hangjában.
S a lovacska mindent elmondott a kis gazdájának, kiöntötte a szívét.
Meghallgatta Robika, elgondolkozott, majd így szólt:
-- Azt hiszem nem örülsz neki amit mondok, de ki kell mondanom. Egyetértek a szüleiddel és mostantól én veszem át a tanításodat. Mindent elkövetek, hogy híres versenyló váljon belőled, ha kell az apa segítségét is kérem.
Csillag megemlegette ezt a napot. Reggeltől estig gyakorolta a versenyzés összes fogásait. Minden csínját-bínját megtanulta.
A kisfiú olyan szeretettel, türelemmel tanította, hogy a csikó mindent megtett, csakhogy a gazdija kedvébe járjon.
Eljött a nagy nap. Csillagnak be kellett mutatkoznia a versenypályán a zsűri előtt. Jobban izgult, mint a mestere. Amikor a starthoz állt, kissé megremegett az ina, de a rajt szóra úgy nekiiramodott, hogy rögtön az élre került, s ezt a helyet tartotta végig. Kecsesen, könnyedén futott.
-- De gyönyörű állat! -- zúgott fel a tömeg.
Robika a célnál várta. Két karjával átölelte kedvence nyakát, szeméből patakzott a könny.
-- Sikerült! Óriási voltál! -- suttogta a fülébe.
Csillag odadörzsölte fejét a kisfiú arcához.
-- Köszönöm, mindent köszönök neked és az én kedves szüleimnek.
-- Gyere, menjünk hozzájuk. -- húzta a lovat Robika. -- Már várnak.
A két öreg ló szeme is tele volt könnyel, az öröm, a büszkeség könnyei ragyogtak szemükben. Közrefogták fiacskájukat, s hol nyalogatták, hol ütögették az oldalát, hátát, nagy-nagy szeretettel.
A kisfiúról sem feledkeztek meg. Ő is megérdemelte a hálát, amiért tanította Csillagot.