-- Ez a gyerek vagy feltaláló lesz, vagy tudós, majd meglátjátok. -- mondogatta apja.
Egyszer Rudi addig-addig mesterkedett szerelt, míg összeállított egy kis űrhajót. Olyan volt ez majdnem, mint az igazi, csak sokkal, de sokkal kisebb.
-- Működik is? -- kérdezte tőle Zoli, a barátja.
-- Működik bizony! -- húzta ki magát büszkén Rudi.
-- Próbáljuk ki! -- kérte Zoli.
-- Ki is próbáljuk, de nem üres járatban. Szólok a hangya barátaimnak, ők lesznek az utasok, ha elvállalják.
Fel is kereste a hangyákat a kertben. Ugyanis ott építettek egy óriási várat maguknak. Rudi tehát a hangyabolyhoz lépett és így szólt:
-- Szervusztok barátaim. Dolgozgattok amint látom. Hiába, ti valóban szorgalmasak vagytok.
-- Szia! -- köszöntek a boly lakói. -- Segíteni szeretnél nekünk egy kicsit? -- vették körül a kis hangyák a fiút. -- Hoztál valami finom csemegét?
-- Nem, semmit nem hoztam. Beszélni szeretnék veletek. Építettem egy űrhajót. Ki kellene próbálni. Önként jelentkezőket toborzok az izgalmas útra.
Néma csend követte Rudi szavait.
-- Nézzétek, ez az űrhajó. Nos, ki akar világ körüli repülésre indulni?
Még mindig csend. A hangyák meg sem moccantak.
Rudi erre nem számított, azt hitte túljelentkezés lesz.
-- Nincs jelentkező? -- lépett oda Zoli. -- Csak nem vagytok gyávák? -- kérdezte a hangyáktól.
Erre megmozdult az egész boly.
-- Még, hogy mi gyávák! -- morgolódtak, azzal sorakoztak az űrhajó előtt a beszállásra.
Amikor meglett a létszám, Rudi így szólt:
-- Ennyi fér be. A többiek majd legközelebb repülnek, ha visszatért az űrhajó.
A két fiú feltöltötte az űrhajó raktárait vizes palackokkal, kenyér és sütemény morzsákkal és végül kiadták a jelszót az indulásra.
Rudi visszaszámolt:
-- Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy és zéró. Jó utazást! -- azzal megnyomta a távirányító gombját és az űrhajó, mint a villám, olyan gyorsan emelkedett a magasba és tűnt el a két fiú és a lent maradt hangyák szeme elől.
-- Ugye visszajönnek? -- kérdezték aggódva a hangyák a fiúktól.
Rudi megnyugtatta őket:
-- Visszajönnek. Most bemegyek a szobámba és rádió összeköttetést keresek az űrhangyákkal.
Zoli követte. Kíváncsi volt merre repül, milyen magasra jutott az űrhajó. Rudi bekapcsolta a rádiót, fülére tette a fülhallgatót és csavargatni kezdte a hullámhossz kereső gombot. Recsegett kezdetben a rádió és zúgott rettenetesen, de egyszer csak az éteren keresztül tisztán lehetett hallani a hangyák, kicsit félénk hangját.
-- Halló! Halló! Itt vagyunk! Idefönt minden rendben, a műszerek nagyszerűen működnek. Jól érezzük magunkat. A monitor képernyőjén követni tudjuk, merre repülünk.
-- Ügyesek és bátrak vagytok! -- dicsérte meg hangya barátait Rudi. -- Ezen a hullámhosszon naponta kétszer foglak hívni benneteket.
Kikapcsolta a rádiót és Zolira nézett.
-- Hurrá! Sikerült!
-- Nagy vagy! -- ismerte el barátja. -- Te valóban feltaláló leszel.
Ezután Rudi, ígéretéhez híven, naponta érdeklődött kétszer, hogy mi történik fenn az űrben. Minden alkalommal megnyugtató választ kapott a kis űrrepülő hangyáktól. Így ment ez három napig.
Hanem a negyedik nap, alig hangolta rá a rádiót az űrhajó hullámhosszára, máris kétségbeesett "SOS" jelzést hallott.
-- Segítség! -- kiáltottak a hangyák rémülten.
-- Itt vagyok! Mi a baj? -- kérdezte aggódva.
-- Elsuhant mellettünk egy meteor és eltörte a radarunkat!
-- Ez nagy baj, mert így nem tudjátok érzékelni a körülöttetek repülő tárgyakat. -- sóhajtott a fiú.
Pillanatig gondolkozott, majd eszébe jutott a megoldás.
-- Nyugodjatok meg, egy rakétával fellövök egy új radart, s azt ti fel tudjátok erősíteni. Jó lesz?
-- Igen. -- válaszoltak a hangyák kissé megnyugodva.
Rudi neki is látott a munkának és pár óra múlva közölte barátaival, elindult az új radar.
-- Szóljatok, ha megérkezett. Rádión keresztül utasítással segítek a helyére illeszteni.
Meg is történt a szerelés.
-- Ügyesek és bátrak vagytok! -- dicsérte meg a kisfiú újra, hangya barátait. -- Ha megkerültétek a Földet és vissza szeretnétek jönni, csak szóljatok.
S ezután naponta rádión beszélt velük szokás szerint.
Fent minden rendben volt. Egyik nap a vezérhangya arról kezdett panaszkodni, hogy fogytán az ennivalójuk.
-- Úgy látszik ez az izgalmas repülés meghozta az étvágyunkat.
-- Sebaj. -- mosolygott Rudi. -- Újabb rakétával küldöm a pótlást.
A második rakéta fellövése is mesterien sikerült. Barátja, Zoli, egyre jobban csodálta Rudit és mi tagadás irigyelte is egy kicsit.
Rudi közben nem feledkezett meg a kertben maradt hangyákról sem. Kiment hozzájuk és elmesélte nekik, milyen remekül érzik testvéreik magukat a világűrben.
-- Kár, hogy mi nem fértünk be. -- mondták a szorgos hangyácskák.
-- Megígértem, hogy ha visszajönnek az űrhajóval, titeket repítelek fel a bolygók közé. -- nyugtatta meg őket a fiú.
Hetedik nap örömrivalgás közepette jelentették az űrhangyák, megkerülték a Földet.
-- Akkor, ha ti is úgy akarjátok, irány a jó öreg Föld! -- mondta Rudi és megnyomta a távirányító "VISSZA" jelzésű gombját.
Azonban nem történt semmi. Az űrhajó, a hangyákkal a fedélzetén, megkezdte a második kört a Föld körül.
Rudi megijedt. Hiába nyomta egyre erősebben és izgatottabban a gombot, az űrhajó nem engedelmeskedett. Nem reagált rá.
A hangyák is észrevették odafent, hogy valami nincs rendben.
-- Halló! Halló! Kis barátunk, baj van? Nem tudsz levinni bennünket?
A kisfiú nem tudta mire vélni a dolgot. Nem akarta megijeszteni a barátait, de áltatni sem akarta őket.
-- Most valóban nem tudlak lehozni benneteket, de mindent elkövetek, hogy rájöjjek, hol a hiba.
S szerelt és gondolkozott. A műszerekkel minden rendben volt. Hibát nem talált. Megpróbálta újra az irányítót, de semmi visszajelzés, hogy működne.
-- Valami baj van? -- kérdezte tőle Zoli. -- Látom ideges vagy.
Rudi nem felelt. Le-fel járkált a szobában, hangosan gondolkozott.
-- Ha minden műszer működik, akkor mi lehet az oka, hogy a távirányító nem működik?
Egyszer csak megállt és a homlokára ütött.
-- Megvan! Persze a radar! -- kiáltott fel boldogan. -- Halló! Halló hangyácskák!
-- Halló! Itt vagyunk! -- jelentkeztek az űrből máris. -- Megvan a hiba? -- érdeklődtek.
-- Igen. Igen. -- válaszolt Rudi. -- Nem jól áll a radarotok. Nem jó irányba állítottátok be, amikor a törött helyébe felszereltétek az újat. Fordítsátok el harmincnyolc fokkal kelet felé.
A hangyák rögtön követték az utasítást és fordítottak a radaron.
-- Készen vagyunk. -- jelezték a fiúknak.
Rudi most megnyomta a távirányító gombját és az vissza is jelzett, hogy az űrhajó megkezdte a leszállást.
-- Nagyon figyeljetek rám hangya barátaim! -- szólt a rádióba a kisfiú. -- Földközelig én irányítalak benneteket, de ha közel értek a Földhöz és a komputereken megjelenik a piros jelzés, azonnal nyomjátok meg az ejtőernyő jelzésű gombot. Az kinyitja az űrhajó ejtőernyőjét, s ha jól számolok, épp az udvar közepében fogtok landolni. Szerencsés leszállást! -- köszönt el tőlük.
Pár óra múlva a két fiú és a lenti kis hangyák, akik felmásztak a fűszálakra, fel is fedezték a feléjük szálló űrhajót, amely libegve közeledett.
A szerencsés földre érést nagy dínom-dánommal ünnepelték meg. Még most is emlegetik az izgalmas űrrepülést.
