A ludak

Jó dolguk volt a baromfi udvarban a hét libának. A gazdaasszony gondoskodott róla, hogy mindig legyen előttük aranyló kukorica, friss víz. Még egy kis medencét is épített neki, amiben lubickolhattak kedvükre. Egész nap nem volt más dolguk, mint enni, inni, fürödni.
Rex kutya vigyázott éjszakánként az álmaikra, miután a gazda bezárta őket a biztonságot nyújtó ólba.Így éltek és szépen növekedtek. Sárga pihéiket felcserélték szép fehér tollakra. Hosszú nyakukat büszkén nyújtogatták.
-- Szépek vagyunk. -- gágogták hangosan, hogy a szomszédék libái meghallják.
-- Gá, gá, büszke vagyok rátok. -- nézett végig a gúnár, tojóin.
Egyszer a gazdaasszony az udvaron beszélgetett a férjével.
-- Nagyra nőttek a libáink, szépen megtollasodtak. Itt az ideje, hogy megtépjük őket.
Meghallotta ezt az egyik liba. Odafutott a társaihoz és izgatottan mesélte el nekik, mit terveznek a gazdáik.
-- Gá, gá, gá, uram fia, mi vár ránk? -- sipítozták kétségbe esve. -- Ezt nem engedjük meg!
Összedugták a fejüket és tanakodtak, hogyan menekülhetnének meg a szörnyűséges tolltépéstől. Mert bizony azt hitték, az egy kibirhatatlan valami. Elhatározták, elszöknek és világgá mennek inkább.
Úgy is történt. Este nem ültek be az ólba, hanem elbújtak az udvar mélyén, a szénarakás mögé, s amikor a gazda becsukta az ól ajtaját és aludni tért, kilopakodtak az udvarból.
Mentek, botorkáltak a sötétben, míg nem egy erdőbe nem értek. Ott letelepedtek a bokor alján, csőrüket a szárnyuk alá dugták és mély álomba merültek.
Reggel nem várta őket a friss víz, az arany sárga kukorica. Helyette füvet téptek és pocsolyából ittak. Így ment ez pár napig.
Hanem egyik éjszaka arra ment a róka. Megállt, s beleszimatolt a levegőbe.
-- Liba szagot érzek. -- s azzal már indult is a szag irányába. Megtalálta az alvó liba csapatot.
-- Hú, de finom libapecsenyét vacsorázom! -- nyalta végig nyelvével szája szélét az éhes róka és elkapta az egyik liba nyakát.
Amikor felébredtek reggel a libák, a gúnár észrevette, hogy egy tojó hiányzik. Nem szólt semmit, de elhatározta, hogy este nem alszik el, őrködni fog, mert gondolta, csak a róka járhatott itt.
-- Úgy unom már ezt a vacak füvet! -- panaszkodott az egyik liba.
-- Én is innék már friss vizet. -- mondta a másik.
Ismét eljött az este, a libák aludni tértek. A gúnár ébren figyelt. Jött a lopakodó, ravasz róka. Elkapta ismét az egyik liba nyakát és már futott is vele.
-- Segítség, gá, gá! Segítség! -- gágogott a pórul járt liba.
De nem volt aki megvédje, megmentse. A gúnár hiába kiabált, a róka nem ijedt meg, nem engedte el a zsákmányát.
A liba csapat nem aludt egész éjszaka. Azon gondolkodtak, mit csináljanak.
-- Vissza kell mennünk a gazdánkhoz. -- határozta el a gúnár. -- Itt nincs, aki megvédjen bennünket. Nincs itt Rex kutya, aki elkapná a róka bundáját. Kívánjuk a finom takarmányt, amit csak a gazdaasszonytól kaphatunk.
-- De, ha haza megyünk, megtépnek! -- gáncsoskodott az egyik tojó.
-- Nem baj, inkább vállaljuk a tépést, mint, hogy a róka vacsorája legyünk. -- jelentette ki a gúnár.
Azzal sorba állította őket és elindultak haza felé.
Érdekes, egyik sem volt szomorú, amiért haza kell menni. Nem ám, mert gondolatban ették a finom kukorica szemeket, itták a friss vizet. Amilyen csendesen vonultak ki annak idején, hogy világgá menjenek, olyan alázatosan, csendesen mentek most be a baromfi udvarba.

-- Hát ti, merre jártatok? -- kérdezte tőlük haragosan Rex. -- A gazdám mindenütt keresett benneteket. Vau, vau, édes gazdám megjöttek a szökevények! -- kiáltott be Rex az ajtón.
Kiszaladt a házból a gazdaasszony meg a gazda. Csodálkoztak, s meg is örültek, hogy előkerültek az elveszett libák.
-- Miért mentetek el? -- kérdezte tőlük az asszony.
-- Azért, mert kihallgattuk, hogy meg akartok bennünket tépni. Félünk tőle. -- gágogták egyszerre.
-- Oh butuskáim! Attól nem kell félni, nem fáj. Még örülni is fogtok, hogy megszabadultok a meleg pihéitektől.
Másnap egyenként meg is tépték a libákat, akik zokszó nélkül tűrték, mert közben a rókára gondoltak.
A puha tollból a gazdaasszony párnákat készített. A libák így kopaszon nem voltak szépek, de most is büszkék voltak, hogy tollaikat felhasználták a párnákhoz.

Mese a hatpettyes katicabogárról

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ici-pici katicabogárka. Vidám volt, jókedvű. Egyik fűszáltól a másikra mászott. Eszegette a jóízű levéltetveket.
Egyszer felmászott a tó melletti bokorra. Kihajolt az ága a víz fölé. Tiszta volt a tó vize, mint a tükör. A kis katica meglátta magát a víz tükrében.
-- Oh, milyen szép vagyok! -- kiáltotta vidáman.
Lefutott az ágról és erre-arra szaladgált.
Találkozott egy másik kis katicabogárkával.
-- Jé, de furcsa katica vagy te! -- mondta neki a bogárka.
-- Ugyan miért?
-- Azért, mert neked hiányzik egy pettyed.
-- Miért? Hány pettynek kell lenni a szárnyamon? -- kérdezte kíváncsian a kis katica.
-- Ezt sem tudod? Hétnek és neked csak hat van. -- s ezzel ott hagyta társát.
A katicának nem kellett több. Gyorsan a tó partjára futott. Felszaladt a bokor ágára és a tó vizébe nézett.
-- Egy, kettő, három, négy, öt, hat. -- számolta a pettyeit. -- Hiányzik egy! -- fakadt keserves sírásra. -- Csak hat pettyem van!
Szomorúan bandukolt haza. Anyukája észrevette, hogy szomorú. Megkérdezte tőle:
-- Miért vagy így elkeseredve kicsim?
-- Miért van nekem csak hat pettyem? -- zokogta a kis katica.
Odafutott az apukája is. Tanakodtak, tanakodtak, hogyan segíthetnének pici fiúkon.
Amikor lefeküdt aludni, a szülők megvárták, míg jó mélyen elalszik a kis katica és akkor odafestettek a szárnyára még egy pici fekete pettyet. Reggel nem szóltak semmit.
A katica leverten indult reggeli sétájára. Nem volt kedve levelekre mászni, levéltetveket keresni. Egyenesen a tó partjára ment, fel az ágra. Nézegette magát a víz tükrében és így szólt:
-- Miért van nekem eggyel kevesebb pettyem? Egy, kettő, három... --, számolta a pettyeit --, négy, öt, hat... hét. Hét, hét, hét! -- kiáltott fel. -- Hiszen hét pettyem van! Hét csodálatos fekete pettyem!
Egy halacska dugta ki a fejét a vízből.
-- Hé halacska, számold meg kérlek, hány petty van a szárnyaimon? -- szólt le a bogárka.
-- Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét. -- tátogta a halacska.
-- Hurrá! -- kiáltott fel boldogan a katica. -- Hurrá, hiszen olyan vagyok, mint a többi katicabogár.
S boldogan élt ezután a kis katica.

Szépségkirálynő választás

Bizonyára azt hiszitek, hogy egyedül csak az emberek hiúak, hogy csak ők illegetik-billegetik magukat?
Úgy gondoljátok, csak az emberek rakosgatnak magukra csecse-becséket, hogy még szebbek legyenek?
No, hogy nem így van, elmesélek egy történetet. Ez a mese arról szól, hogy az állatok, madarak körében épp úgy van versengés, hogy ki látsszon szebbnek, mint nálunk embereknél.
Egyszer, már nem is tudom melyik erdőlakó, kitalálta:
-- Rendezzünk szépség versenyt. Bárki benevezhet. Itt tartjuk a nagy tisztáson. -- szólt a hirdetés.
A hír tovaterjesztését a varjúra bízták, aki egyik fáról a másikra röppent és hangos károgással adta tudtára mindenkinek a közelgő nagy eseményt. Mint a méhek a méhkasban, úgy felbolydult az erdő apraja, nagyja. Ilyen izgatott, lázas készülődést még senki nem látott. Sok dolga akadt a tóban lakó ráknak.
-- Csak sorban! Ne tolongjatok! -- szólt rá a parton nyüzsgő állatokra.
Mind arra várt, hogy frizurát vágasson magának.
-- Én nagyon sietek! -- jelentette ki a róka kisasszony.
-- Várnod kell egy kicsit, mert meg kell élesíteni az ollómat. -- mondta a rák, azzal elkezdte fenni az ollóját.
Amikor elkészült a frizurákkal, szebbnél-szebb ruhákat szabott ki. A szarka is állandóan csattogtatta a csőrét, ő segédkezett az elegáns kosztümök elkészítésében.
Eljött a várva várt nagy nap. Összeült a zsűri, mely három tagból állt. A bagoly, ő volt az elnök, valamint az oroszlán és a szarvas.
-- Csendet kérünk! Csend legyen! -- kopogott a csőrével egy fatörzsön a fakopács.
-- Figyelem! A szépségkirálynő választást ezennel megkezdjük. Sorakozzanak fel a hölgyek, s kérjük, hogy egyenként sétáljanak el a zsűri előtt, akik pontszámokkal fejezik ki tetszésüket.
Nagy volt a fegyelem. Nem tolongott senki. Elindultak a szebbnél-szebb lányok.
Elsőnek Róka Kriszti ment. Vörös bundája vakítóan fénylett a napsütésben. Elegáns mozdulatokkal vonult el a zsűri előtt, akik összedugták fejüket, súgtak valamit a harkálynak, aki azonnal ütötte a fa törzsére a pontszámot. -- Egy, kettő, három.
A hosszú lábú, hosszú csőrű gólya következett. Utána a fényes, fekete szőrű párduc, aki elnyúlt, kecses mozgásával sok pontot szerzett.
A ragyogó színben pompázó papagáj, az elragadóan tekergő kígyó, a zöld ruhában megjelenő béka, mind-mind nagy tetszést aratott. A hosszú nyakú zsiráf, a csíkos kosztümös zebra, a fekete estélyi ruhában libbenő fecske, a pici ökörszem, ugyanannyi pontot kapott, mint a fehér kalapos pávián.
A harmadik helyért viaskodott a páva és a gém. Az első helyezést nem tudták eldönteni. Olyan szép és kecses volt a hattyú, nemes tartású fejével, mint a vékony lábú, pettyes ruhás, nagy szemű, őzike, akinek a mozgása döntötte el végül is a versenyt.
Felállt a zsűri elnöke.
-- Meghoztuk a szépség versenyben a döntést. Azt hiszem nem lesz ellenvetés. Szépségkirálynőnek Gizikét választottuk, a kis őzet.
-- Hurrá! -- kiáltott fel helyeslően a tömeg.
A bagoly megvárta, míg csend lett, majd folytatta:
-- A második helyre ez a gyönyörű ifjú hölgy került, aki fehér ruhába öltözött, a hattyú.
-- Hurrá! -- zúgtak az állatok ismét.
-- A harmadik hely a gémé lett.
-- Helyes, helyes, egyetértünk! -- helyeseltek a résztvevők.
-- Nagyon nehéz volt a dolgunk, mert igazán szépek az erdő lányai mind. -- mondta a bagoly. -- De úgy látom az igenlő bólogatásokból, hogy helyesen döntöttünk.
Ezzel véget ért a nagy esemény, melyről még sokat suttogtak az állatok s a madarak.