Rex kutya vigyázott éjszakánként az álmaikra, miután a gazda bezárta őket a biztonságot nyújtó ólba.
Így éltek és szépen növekedtek. Sárga pihéiket felcserélték szép fehér tollakra. Hosszú nyakukat büszkén nyújtogatták.-- Szépek vagyunk. -- gágogták hangosan, hogy a szomszédék libái meghallják.
-- Gá, gá, büszke vagyok rátok. -- nézett végig a gúnár, tojóin.
Egyszer a gazdaasszony az udvaron beszélgetett a férjével.
-- Nagyra nőttek a libáink, szépen megtollasodtak. Itt az ideje, hogy megtépjük őket.
Meghallotta ezt az egyik liba. Odafutott a társaihoz és izgatottan mesélte el nekik, mit terveznek a gazdáik.
-- Gá, gá, gá, uram fia, mi vár ránk? -- sipítozták kétségbe esve. -- Ezt nem engedjük meg!
Összedugták a fejüket és tanakodtak, hogyan menekülhetnének meg a szörnyűséges tolltépéstől. Mert bizony azt hitték, az egy kibirhatatlan valami. Elhatározták, elszöknek és világgá mennek inkább.
Úgy is történt. Este nem ültek be az ólba, hanem elbújtak az udvar mélyén, a szénarakás mögé, s amikor a gazda becsukta az ól ajtaját és aludni tért, kilopakodtak az udvarból.
Mentek, botorkáltak a sötétben, míg nem egy erdőbe nem értek. Ott letelepedtek a bokor alján, csőrüket a szárnyuk alá dugták és mély álomba merültek.
Reggel nem várta őket a friss víz, az arany sárga kukorica. Helyette füvet téptek és pocsolyából ittak. Így ment ez pár napig.
Hanem egyik éjszaka arra ment a róka. Megállt, s beleszimatolt a levegőbe.
-- Liba szagot érzek. -- s azzal már indult is a szag irányába. Megtalálta az alvó liba csapatot.
-- Hú, de finom libapecsenyét vacsorázom! -- nyalta végig nyelvével szája szélét az éhes róka és elkapta az egyik liba nyakát.
Amikor felébredtek reggel a libák, a gúnár észrevette, hogy egy tojó hiányzik. Nem szólt semmit, de elhatározta, hogy este nem alszik el, őrködni fog, mert gondolta, csak a róka járhatott itt.
-- Úgy unom már ezt a vacak füvet! -- panaszkodott az egyik liba.
-- Én is innék már friss vizet. -- mondta a másik.
Ismét eljött az este, a libák aludni tértek. A gúnár ébren figyelt. Jött a lopakodó, ravasz róka. Elkapta ismét az egyik liba nyakát és már futott is vele.
-- Segítség, gá, gá! Segítség! -- gágogott a pórul járt liba.
De nem volt aki megvédje, megmentse. A gúnár hiába kiabált, a róka nem ijedt meg, nem engedte el a zsákmányát.
A liba csapat nem aludt egész éjszaka. Azon gondolkodtak, mit csináljanak.
-- Vissza kell mennünk a gazdánkhoz. -- határozta el a gúnár. -- Itt nincs, aki megvédjen bennünket. Nincs itt Rex kutya, aki elkapná a róka bundáját. Kívánjuk a finom takarmányt, amit csak a gazdaasszonytól kaphatunk.
-- De, ha haza megyünk, megtépnek! -- gáncsoskodott az egyik tojó.
-- Nem baj, inkább vállaljuk a tépést, mint, hogy a róka vacsorája legyünk. -- jelentette ki a gúnár.
Azzal sorba állította őket és elindultak haza felé.
Érdekes, egyik sem volt szomorú, amiért haza kell menni. Nem ám, mert gondolatban ették a finom kukorica szemeket, itták a friss vizet.
Amilyen csendesen vonultak ki annak idején, hogy világgá menjenek, olyan alázatosan, csendesen mentek most be a baromfi udvarba.-- Hát ti, merre jártatok? -- kérdezte tőlük haragosan Rex. -- A gazdám mindenütt keresett benneteket. Vau, vau, édes gazdám megjöttek a szökevények! -- kiáltott be Rex az ajtón.
Kiszaladt a házból a gazdaasszony meg a gazda. Csodálkoztak, s meg is örültek, hogy előkerültek az elveszett libák.
-- Miért mentetek el? -- kérdezte tőlük az asszony.
-- Azért, mert kihallgattuk, hogy meg akartok bennünket tépni. Félünk tőle. -- gágogták egyszerre.
-- Oh butuskáim! Attól nem kell félni, nem fáj. Még örülni is fogtok, hogy megszabadultok a meleg pihéitektől.
Másnap egyenként meg is tépték a libákat, akik zokszó nélkül tűrték, mert közben a rókára gondoltak.
A puha tollból a gazdaasszony párnákat készített. A libák így kopaszon nem voltak szépek, de most is büszkék voltak, hogy tollaikat felhasználták a párnákhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése