A sas madár

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két gyerek. A kislányt Anitának, a kisfiút Rudikának hívták. Elmentek kirándulni és egy magas hegy lábához értek. Hatalmas kőtömbökből épült fel ez a hegy. A tetején egyetlen fa állt. Itt-ott a hegy oldalán nőtt egy-egy bokor.
Anita észre vette, hogy a hegy lábánál egy kis madárfióka sírdogál. Leguggolt hozzá, kezébe vette és kedvesen megszólította:
-- Miért sírsz kismadár? Hogy kerültél ide? Kiestél a fészekből?
-- Igen, kiestem a fészekből. -- válaszolt a kis sasfióka, mert az volt. -- Még nem tudok repülni és már nagyon éhes vagyok.
-- Rudika, gyere ide! -- kiáltott Anita a kisfiúnak.
Az odafutott.
-- Mit találtál? -- kérdezte.
-- Nézd, kiesett a fészekből és még nem tud repülni. Éhes. -- mutatta a kislány a kis fiókát.
Elővették az uzsonnájukat, amit anyukájuk készített számukra és megetették a fiókát.
-- Anita, te maradj itt, én megpróbálom felvinni a hegy tetejére, a fészekbe. A szülei keresni fogják. -- mondta Rudika.
-- Én is megyek! -- jelentette ki Anita.
-- Nagyon nehéz lesz ez az út felfelé, de lefelé még nehezebb.
-- Nem baj, akkor is szeretnék menni! -- nézett testvérére könyörgőn a kislány.
Elindultak. Irtó lassú és keserves volt az út. Amikor a fele utat megtették, leültek pihenni.
Egyszer csak elsötétült felettük az ég. Azt hitték felhő takarta el a napot. De nem felhő volt, hanem egy hatalmas sas madár.
Meglátta a gyerekeket. Lenézett a fészkére. Látta, hogy üres. Rettentő méregbe gurult, azt hitte, elrabolták a kisfiát.
-- Most meghaltok! -- kiáltott rájuk.
A két gyerek megijedt. De akkor a kisfiú kezében a kis fióka elkezdett csipogni:
-- Ne bántsd őket, anya kérlek! Ők mentették meg az életem. Megtaláltak, amikor kiestem a fészekből. Enni adtak és most életüket veszélyeztetve fel akarnak vinni a fészekbe. Jó gyerekek ők.
-- Ha így van, hálával tartozom nekik. -- mondta a sas.
Leszállt melléjük, csőrébe vette fiókáját és felvitte a fa tetejére.
A gyerekek el akartak indulni lefelé, de olyan csúszós volt a szikla, hogy nem mertek megmozdulni sem.
-- Várjatok, majd én segítek! -- ért oda hozzájuk a nagy madár. -- Jó tett helyébe, jót kaptok. Gyertek üljetek a hátamra, haza viszlek benneteket.
A gyerekek úgy is tettek. Felültek a sas hátára. Jól megkapaszkodtak és a madár hazáig szállította őket.
-- Nagyon köszönöm, hogy megmentettétek a fiam életét. Ha utazni akartok, csak szóljatok nekem. -- mondta a gyerekeknek, s azzal visszarepült a hegy tetejére.
A gyerekek pedig úgy is tettek, ha repülni támadt kedvük, elmentek a hegy lábához, belefújtak egy sípba. Jött a sas és a hátára vette őket.
Itt a vége, fuss el véle!