Mese a vadkacsáról

A mi tengerünkben, a Balaton vizében lubickolt két kis vadkacsa. Gerzson a szép színes tollú fiú és Bözsi, a kislány.
-- Csodálatos ebben a friss vízben az élet! -- tárta szét szárnyait Bözsi.
-- Gyere halászni, éhes vagyok. -- hápogta a gácsér, s azzal már fejest is ugrott a habokba, meg sem várta, mit szándékozik a másik csinálni, vele tart-e vagy sem.
De nem kellett biztatni nagyon őt sem. Vidáman úszott testvére után. Bedugta fejét a vízbe, két lába az ég felé emelkedett, s amikor megfordult ott fickándozott csőrében egy picinyke hal. Gerzson is sikerrel járt.
-- Jó étvágyat! mondták egymásnak, azzal el is tüntették a begyükbe a finom falatot.
Így halásztak, versenyt úsztak, fürödtek egész nap. Nem igen vették észre, hogy a szüleik időnként aggodalmasan tekintenek rájuk, nincs-e valami baj, rendben van-e minden, nem úsztak-e messzire a kicsik.
-- Itt játszanak a közelben -- mondta kacsa mama a párjának --, s nagyon ügyesen fogták meg a reggelijüket. Érdemes volt tanítgatni őket.
-- Háp, háp bólogatott kacsa papa -- úgy van, úgy van.
Hanem egy napon megunták a kis vadkacsák, hogy mindig a nádasban legyenek.
-- Menjünk, nézzünk szét egy kicsit beljebb is. -- hívta testvérét Bözsi.
-- Nem szabad! -- hurrogta le Gerzson, de azért kíváncsian nyújtogatta nyakát a túlsó part felé.
-- No nem bánom, veled tartok. -- döntötte el mégis.
Gyorsan szelték a vizet és útközben találkoztak egy kis csónakkal, amelyben egy kisfiú ült az apukájával.
-- Nézd apa! -- kiáltott fel a fiúcska. -- Nézd, két kis vadkacsa! Jaj, de gyönyörűek! Adok nekik kekszet. -- s már dobálta is a vízbe a keksz darabokat.
A kis hápik, bár nem voltak éhesek egy cseppet sem, az édes süteményt pillanatok alatt bekapkodták.
Úsztak tovább és egyszer csak rengeteg hal között találták magukat.
-- Mennyi hal van itt! -- csodálkozott Bözsike.
-- Félek, menjünk innen! Valami rosszat érzek, olyan riadtak ezek a halacskák.
-- Bizony azok vagyunk -- szólt a vadkacsákhoz egy nagyobb hal --, mert belekerültünk a halász hálójába és innen nincs menekvés. Ti is foglyok vagytok.
S így is volt. Nem tudtak kikecmeregni a hálóból.
-- Háp, háp! -- sipított a két kis vadkacsa. -- Háp, háp, segítség! Engedjenek el bennünket! Haza akarunk menni!
Este, amikor a halász behúzta a hálóját, csodálkozva vette észre, hogy két rémült kacsát is fogott.
-- Haza viszem a gyerekeknek -- mondta először, de ahogy látta a kacsák szemükben a félelmet, megsajnálta őket és visszaeresztette a vízbe.
-- Menjetek haza! -- szólt utánuk.
A két kis hápinak nem kellett kétszer mondani, s megfogadták, soha többé nem csavarognak el ilyen messzire, betartják szüleik intelmét.