A sas és a kakukkfióka

GYengül a tél ereje. A hideg, erős szél lassan mérséklődik. Megpróbál még lendíteni magán egy-egy erősebb lökéssel, de ereje elhagyja. Mint a madár, aki elfárad a hosszú repüléstől és elernyeszti szárnyait, hogy megpihenhessen, a viharos szél is elengedi magát. Már éppen csak lengedez, míg végül teljesen elül, átadja helyét a gyenge, langyos, tavaszi szellőnek.
A komor felhők is feladják. Szétnyílnak és megengedik, hogy a nap sugarai melengetően simogassák a földet.
Erre aztán felébred a természet. A fák nyújtózkodnak akkorát, hogy rügyeik megpattannak és egy-kettőre zöld fátyollal borítják be a kopasz ágaikat. A madarak boldogan trilláznak, köszöntik a csodálatos tavaszt. Vígan röpködnek a friss levegőben, s nézelődnek, keresik a helyet a fészekrakáshoz.
Így tett a sas madár is. Keringett s keringett az erdő felett, míg kiszemelt egy sudár fát. Annak az ágai közé megkezdte a fészek építését.
Nagy gonddal rakosgatta a vékony, száraz ágakat. Fonta, erősítette minden oldalról a fészket. Végül utolsó simításként illatos szénával bélelte, amelyre még puha tollakat is terített.
-- Elkészültem a fészekrakással. -- nézegette munkája gyümölcsét. -- Itt az ideje, hogy tojással rakjam meg.
Úgy is volt. Ott csillogott a napfényben a három, szeplős tojás a fészek közepében.
Nem így tett a kakukk. Nem foglalkozott ő fészek építéssel.
-- Még mit nem! -- csipogta. -- Csak nem töltöm az időmet ilyen badarsággal. Meg aztán türelmem sincs hetekig a tojásokon ülni. Még mit nem! -- azzal ide-oda röpködött. Keresgélt, hol talál kész fészket, s ha meglátott a magasból egyet, leszállt a közelében. Kileste, mikor hagyja a gazdája üresen, s abban a pillanatban odalibbent és bepotyogtatott egy tojást. Így látogatott meg több fészket. Hol vadgalamb fészekbe, hol sas fészekbe rakott egy-egy tojást, s mint aki jól végezte dolgát, tovarepült, magára hagyva tojásait.
-- Kikeltik helyettem. Nekem nincs több dolgom velük.
A nagy sas ráült a tojásaira, hogy forró testével melengesse azokat. Nem vette észre, hogy egy kakukk tojás is ott lapul alatta. Pár hét múlva a kis fiókák csőrükkel kopogtatni kezdték belülről a tojás héját.
-- Mama, itt vagyunk! -- csipogták a tojásból.
Megdobban sas mama szíve örömében.
-- Gyertek csak, gyertek, nagyon várlak benneteket.
Hamarosan ki is bújtak a tojásból a kis fiókák. Csak egy tojásból nem bújt elő senki.
-- Hát te miért nem jössz már ki? -- kopogtatta meg gyengéden a csőrével a tojást a sas. -- Úgy látszik nem kaptál elég meleget. Mit tehetek? Türelmesen melengetem még. -- s ráült a tojásra.
A három fióka ott csipogott körülötte.
-- Mama, éhesek vagyunk!
Odaszólt a sas mama a fészek közelében tollászkodó sas papának:
-- Ugyan kérlek, ugorj már el, és hozz a kicsiknek egy pár hernyót. Én kikeltem még ezt az egy tojást.
Míg a papa élelem után nézett, kipattant az utolsó tojás héja is és előbújt belőle a gyámoltalan madár fióka.
-- Különös -- nézegette a mama fiókáját --, ez valahogy nem olyan, mint a többi.
De azután el is felejtkezett róla. Gondosan etetgette, ápolta fiókáit, egyforma szeretettel. A legéhesebb és a legnagyobb hangú az utolsó fióka volt.
-- Furcsa -- mondogatták egymásnak a sas szülők --, elválik a többitől ez az utolsó fióka.
Egyszer, amikor a fiókák egyedül maradtak, mert mama, papa élelem után néztek, arra repült egy idegen sas madár. Éles szeme felfedezte a magukra hagyott kis madarakat, és köztük azt a furcsa fiókát.
-- Ni, ni, ha jól látom, az ott egy kakukk ivadék! -- azzal lecsapott a fészekre és elragadta a rémülten csipogó madár fiókát.
Pont akkor tért haza sas mama, szájában tekergődzött egy kövér, zöld hernyó.
Meglátta az idegen sast, aki elrabolta egyik fiát. Bedobta sebtében a fészekbe a hernyót, és a tolvaj után vetette magát. Mikor utolérte, így kiáltott rá:
-- Add vissza a fiamat!
-- Ugyan már, miért vagy úgy oda, hiszen ez nem sas, hanem kakukk fióka. -- válaszolt az idegen sas.
-- Hát ezért volt olyan furcsa. -- gondolta sas mama, de meghallotta kétségbeesett csipogását a rabló csőrében, a kis madárnak. Anyai szíve megtelt szeretettel és féltéssel. -- Ő az enyém! -- vijjogta. -- Én keltettem ki! Add vissza! -- azzal éles csőrével neki esett az idegen betolakodónak.
Az ijedtében kiejtette csőréből a fiókát és elmenekült. Sas mama elkapta a vergődő madárkát még mielőtt a földre zuhant volna. Gyengéden csőrébe vette és visszarepült vele a fészekhez.
Egyforma türelemmel tanítgatta a négy fiókát repülni. Később magyarázta nekik, hol és hogyan kell megkeresni és elkapni a hernyókat, egereket, pockokat.
Történt egyszer, hogy a négy fióka ismét egyedül volt a fészekben. A repülés tudományát még nem igazán sajátították el. Felügyelet nélkül nem hagyhatták el a fészket. Ott játszottak szófogadóan a puha tollak között, amikor arra kúszott nesztelenül egy éhes óriás kígyó.
-- Itt a finom ebédem! -- sziszegte halkan a csúszómászó.
Megrémültek a fiókák. Összebújtak ijedtükben és dobogó szívvel várták, mi lesz most?
A kakukk fiókának eszébe jutott, hogy sas mama milyen szeretettel nevelgette, etetgette őket, őt is, pedig már tudta, hogy ő nem sas. Elhatározta gyorsan, hogy ha kell az élete árán is megmenti hálából testvéreit.
Ezért égtelen csipogásba kezdett. Kiabált, visított, ide-oda ugrált a fészek szélén.
Úgy meglepődött ezen a harcias kitörésen a kígyó, hogy ijedten húzta vissza kitátott száját.
-- Gyere csak! -- kiabált a kis kakukk fióka. -- Nem engedem, hogy elvidd a testvéreimet! -- s pici, gyenge csőrével belecsípett a kígyó fejébe.
Meghallotta sas mama a hangos, kétségbeesett csipogást.
-- Valami baj lehet otthon. -- gondolta és sebes szárnycsapásokkal igyekezett otthona felé. Már a magasból felfedezte a fiókáira leselkedő veszedelmet.
-- Álnok kígyó! -- kiáltotta. -- Ne fend az én fiaimra a fogad! -- azzal zuhanó repüléssel egyenesen a kígyó felé tartott, aki tekergőzve menekült a felbőszült anya elől.
Boldogan simogatta a bátor, önfeláldozó kis kakukk fiókát sas mama, aki így akarta meghálálni, hogy kikeltette és felnevelte őt a sas.