A nagyképű egér

Volt egyszer, innen nagyon messze, valahol a nagyon magas hegyen túl, volt egy népes egérfalu. Úgy hívták, hogy Egérfalva.

Élt ebben a falucskában, annak is a legközepén, egy nagy pocakú, hosszú bajszú egér. Azért volt akkora pocakja, mert az étvágya olyan volt, mint egy feneketlen hordó. Mindent gyorsan lenyelt, ami a kezébe került. Nem hiszitek el, de még a rongyot, papírt is szerette. No azért a kedvence finom, ízletes sajt volt. Egy ültő helyében akár egy egész kerek sajtot meg tudott enni.
Ha meglátta az asztalon a lyukacsos sajtot, rögtön folyni kezdett a nyála.
-- Fogadjunk, hogy mind megeszem! -- mondta társainak.
Az egerek körbejárták, méregették az óriás sajtot.
-- Az lehetetlen! -- cincogták hitetlenkedve. -- Te ezt nem tudod megenni. -- s ingatták a fejüket.
-- Nem-e? -- pöffeszkedett a kövér, pocakos egér. -- Ezt figyeljétek! -- azzal leült, kezébe vette a márványos sajtot, fel sem szeletelte, csak rágcsálta nagy élvezettel.
Körbeállták a társai és tátott szájjal lesték a pocakos mutatványát. Volt is mit nézniük!

A pocakos egérke csak tömte, gyömöszölte a szájába a sajtot, mindaddig, míg a legkisebb morzsája is el nem fogyott. Akkor nyelt utoljára még egy nagyot, két kezével végig simított terebélyes pocakján.
-- Mutassátok meg, hogy ti mit tudtok! -- szólt a körülötte álló egerekhez. -- Gyertek ki velem evőversenyre!
Egérfalva minden ifjonc egere versenyre kelt a kövér, pocakos egérrel. Hősiesen küzdöttek a porondon. Hegyes fogaikkal gyorsan rágcsálták a sajtot, a kolbászt, de a győztes minden alkalommal a dagi egér lett. Az evőversenyen Egérfalván a pocakos egérnek már nem akadt párja, mindenkin túltett a sok és gyors evésével. A többi egérnek megfeneklett a gyomra.
A sok győzelem nagyképűvé tette az egeret. Egész nap szétterpesztett lábbal pöffeszkedik kis háza tornácán és gúnyolódik a legyőzött egereken.
-- Nincs merszetek kiállni ellenem mi?
Társai elkerülték, nem szerették a kérkedő, gúnyolódó egeret.
-- Bárcsak lenne valaki, aki le tudná győzni! -- sóhajtották. -- Az lenne az igazi. Legalább letörne ez a nagy beképzeltsége. Lenéz bennünket, szerinte csak az a valaki, aki sokat eszik.
Egy nap, amikor épp megint lustán elterült a tornácán és versenyre invitálta társait, feltűnt Egérfalva kapujában egy vékony, rettentő sovány egér. Vándortarisznyája a vállára volt vetve, egy botra kötve. Ahogy lépkedett, tarisznyája ide-oda lengett a bot végén. A vándor vígan fütyörészett.
Amikor odaért a kövér egér házához és meglátta a tornácon az egeret, meglendítette széles karimájú kalapját és barátságosan köszönt.
-- Szép jó napot!
-- Neked is vándor. Mi járatban vagy errefelé?
-- Csak úgy sétálgatok.
-- Nincs kedved kiállni velem versenyre? Aki többet tud enni, az a győztes. -- kérdezte a vándortól a pocakos reménykedve, hogy újra versenyezhet. -- Itt Egérfalván nincs már ellenfelem. Mindenkit legyőztem. -- mondta hangjában sok-sok kérkedéssel.
Széles mosoly terült el a sovány egér arcán.
-- Ezt a nagyképű egeret megleckéztetem! -- gondolta magában. Hangosan így szólt. -- Nagyon szívesen összemérem veled az erőmet.
Azzal fellépett a tornácra. Vándorbotját a tarisznyával együtt a falnak támasztotta. Kalapját a feje búbjára tolta, ing ujját könyökig tűrte és leült az asztalhoz, szembe a házigazdával.
-- Mit eszünk? -- kíváncsiskodott.
-- Sajttal kezdjük. -- válaszolt az egér és már hozta is az ínycsiklandozó sajtokat. Kerek volt mind a kettő, mint a hold.
-- Hű, ha! Nyitotta tágra szemeit a vándor.
-- Csak nem tántorodsz vissza a versenytől? -- ijedt meg a pocakos.
-- Azt már nem, attól nem kell tartanod. -- felelte gyorsan a másik. -- Ha tudnád, milyen éhes vagyok, ma még egy falatot sem ettem.
Hamar híre szaladt Egérfalván, hogy akadt egy vándor egér, aki kiáll evőversenyre a pocakossal. Összefutottak az egerek. A nagy hírre mindenki abbahagyta a munkáját, csak hogy lássák az érdekesnek ígérkező versenyt. Körbefogták akét, versenyre felkészült egeret. Felmásztak a tornác tartóoszlopára. Volt egér, aki az ereszcsatornára mászott, hogy még jobban lássa, hogyan kűzd a két egér.
-- Ez az egér olyan sovány, hogy zörögnek a csontjai. -- súgták egymás között az egerek. -- Ez ugyan nem tud sokat enni, le nem győzi a pocakost! Pedig megérdemelné, hogy egy kicsit letörnék már a szarvát.
Ha hiszitek, ha nem, Egérfalva összes lakója a vándor egérnek szurkolt.
-- Rajt! -- adta meg a jelt a versenyre a bíró.
Felkapta a pocakos egér a hatalmas sajtot és kapkodva enni kezdett.
A sovány, vándor egér nem kapkodott, nem sietett. Szép lassan mélyesztette a sajtba hegyes fogait és élvezettel, ízlelve a finom sajtot, rágcsálta.
A kövér egérnek egy-két pillanat múlva eltűnt a sajt a gyomrába. Elégedetten vigyorogva dőlt hátra a székén, s szokásához híven, két kezével simogatta megtömött hasát.
Gúnyosan nézte a vendégét, aki még csak a fele sajtot fogyasztotta el, s aki kedélyesen állta a gúnyos pillantást.
-- Lassan a testtel pajtás! -- gondolta. -- A végén mosolyogj majd így.
Szomorúan álltak Egérfalva egerei.
-- Jól hittük, ez az egér ugyan le nem győzi a pocakost.
Azonban, amikor a sovány egér összeszedte és lenyelte a kerek sajt utolsó morzsáját is, így szólt:
-- No pajtás, hol a következő sajt, vagy talán kolbásszal folytatjuk?
Mindenki meglepődve kapta fel a fejét, még azok is visszafordultak, akik azt hitték, vége a versenynek s lassan indulni készültek, vissza a munkájukhoz.
A kövér egér szó nélkül felállt, s mindkettőjüknek hozott egy-egy szál kolbászt. Letette az asztalra.
Megnyalta a szája szélét a vándor egér, felvette a kolbászt és nyugodt tempóba, könnyedén tüntette el a pocakjába.
A pocakos is legyűrte a másik szál kolbászt és megijedt, mert látta, hogy az ellenfelének meg sem kottyant se a sajt, se a kolbász, ő meg már úgy érezte, hogy menten szétdurran.
A sovány vándor felállt. Körbejárta a tornácot, rámosolygott, sőt rá is kacsintott a körülötte álló, bámészkodó egerekre. Visszaült a helyére.
-- Jöhet a következő fogás. -- szólt a kövér egérhez, aki nagy nyögések közepette állt fel és hozta a füstölt hurkát. Bánta már, hogy olyan kapkodva evett.
-- Úgy látszik, most az egyszer egerére akadt a nagy hős! -- mondta örvendezve Egérfalva egyik lakója, s a többiek egyetértően bólogattak.
Úgy bizony, ez volt az igazság. Mint egy krumplis zsák, úgy dőlt ki a versenyből a nagyképű egér.
A vándor könnyedén győzte le.
-- Tudod pajtás, jegyezd meg, amit mondok, lassan járj, tovább érsz. -- azzal felvette vándorbotját és vígan fütyörészve folytatta útját.
A pocakos egér úgy megcsömörlött a sok ételtől, hogy napokig egy falat, nem sok, de annyit sem tudott lenyelni.