Türelmetlenül ült tojásain Tyúkanyó
-- Bárcsak kibújnának a kiscsibéim! -- sóhajtotta.
A nagy taréjú kakas papa is be-be szaladt az ólba és érdeklődött:
-- Van már pipi? Kikeltek már a tojásokból?
Tyúkocska a fejét rázta:
-- Csak kopognak, kopognak, de ki még nem bújtak. -- válaszolta.
Ám egyszer csak megrepedt a tojás héja, s kidugta pihés fejét a kiscsibe.
-- Csip, csip itt vagyok! Megérkeztem!
Ettől kezdve egymás után pattogtak ki a tojásból a pipikék. Volt ott sárgás, fehér, fekete, tarka, s volt egy kopasz nyakú kis kakaska.
-- Kotkodács, kotkodács, gyere papa gyorsan! -- kiáltott ki tyúkanyó a párjának. -- Megszülettek a csibéink!
Beszaladt a kakas nagy sebtibe. Szemügyre vette, számolgatta övéit. Felugrott a kerítés tetejére és büszkén kiáltotta:
-- Kukorikú, kukorikú, rám figyeljetek! Apa lettem, fiaim, lányaim születtek.
A libák, kacsák, no meg a pulykák is közrefogták, nézegették a csipogó, futkosó pici állatokat.
-- Üdvözlünk benneteket a baromfi udvarban. Érezzétek jól magatokat itt közöttünk.
Morzsa kutya is felemelte buksi fejét és a csibékre mosolygott.
-- Ezután rátok is vigyázok. -- fogadkozott.
Tyúkanyó és kakas papa együtt nevelték a pici csibéket, kik szófogadók voltak, kivéve a kis kopasz nyakú kakaskát.
Ő volt a legelevenebb. Addig míg testvérei figyeltek papájuk oktatására: -- Felugrasz a szemétdomb tetejére és jó reggelt kívánsz az ébredő tyúkoknak, kacsáknak s libáknak, így ni ... kukorikú. Nagyra nyisd a csőröd, nyújtsd ki jól a nyakad, így szépen szól a hangod -- addig a kis kakas ide-oda futkosott, kergette a lepkéket, csipkedte a kacsákat. Így a kopasz nyakú kakas nem tanult meg semmit. Se kukorékolni, se kapirgálni.
Szép színes tollú, nagy piros tarajú kakassá fejlődött. Elnézegette magát az itató víztükrében.
-- Milyen szép szál legény lett belőlem! Itt az ideje, hogy asszony után nézzek. Már ki is szemeltem magamnak egy szép fehér tollú jércikét.
Igen ám, de nem tudott udvarolni neki. Csak állt a jérce előtt sután, megszólalni sem tudott.
-- No kakaska, hagy halljam a csengő hangodat. -- szólt hozzá a kis tyúkocska. -- Kukorékolj egy nagyot.
-- Kuku ..., kuku ...-- próbálkozott a kopasz nyakú kakas, de csak rekedt hang jött ki a torkán.
Kacagtak a jércikék, kacagtak a libák, kacsák, pulykák. Még Morzsa kutya is felkapta a fejét.
-- Jaj, jaj, hagyd abba, megfájdul a fülem! -- kiáltotta.
Kakas testvérei is csúfolták szegény kopasz nyakút.
-- Buta vagy, nem tudsz te semmit.
Szegény kakaska bánatában elindult világgá.
Addig megyek, míg nem találok valakit, aki megtanít kukorékolni, kapirgálni. -- mondta és felröppent a kerítésre, onnan le az útra és ment, mendegélt.
Beért egy sűrű erdőbe. Ott egy magas fa alatt megpillantott egy ősz szakállú emberkét.
--Hát te mi járatban vagy erre felé kakasúrfi? -- kérdezte a vándortól a kis emberke.
A kakas szégyenkezve hajtotta le a fejét és elmondta bánatát. -- Apám tanított bennünket a testvéreimmel kukorékolni, kapirgálni, de én nem figyeltem az oktató szóra. Bánom már nagyon. Nem tudok sem kukorékolni, sem kapirgálni. Ezért vándorútra keltem, hogy találjak valakit, aki megtanít mind erre.
-- No, akkor helyben vagy -- mondta a hosszú szakállú --, nem kell tovább menned. Megtanítalak kukorékolni és kapirgálni is, de meg kell szolgálnod érte. Nálam három nap egy esztendő. Ha szorgalmasan és keményen dolgozól, cserébe megtanítalak mindenre, amit egy kakasnak tudnia kell.
-- Kiszolgálom az esztendőt. -- fogadkozott a kopasz nyakú kakasúrfi.
S úgy is volt. Reggeltől estig tette-vette a dolgot, amit az öregember rábízott, s mire eltelt a három nap, letelt az esztendő, úgy megtanult kukorékolni és a szemétdombot szétkapirgálni, hogy párja nem akadt, aki túl tett volna rajta.
Indult is hazafelé rögtön. Otthon odaállt a fehér tollú jérce elé és így szólt hozzá bátran.
-- Tyúkocska, légy a feleségem.
Nagyot nevetett a jércike.
-- Hogy mennék már hozzá egy buta kakashoz.
Odafutott hozzájuk egy nagy vörös kakas.
-- Hagy békén a jegyesem, mert velem gyűlik meg a bajod! -- s harciasan nekiugrott a kopasz nyakú kakasnak.
-- Nem úgy van az! -- állt közéjük az öreg kakas. -- Álljatok ki versenyre. Aki szebben, hangosabban tud kukorékolni, aki hamarabb szét tud kapirgálni egy szemétdombot, annak a felesége lesz jércike.
-- Így, így. Így legyen! -- kiáltoztak a baromfiudvar lakói.
Lenézően mosolygott a vörös kakas. -- Engem nem győz le ez az ügyetlen! -- azzal felugrott a kerítés tetejére és hangosan kiáltott. -- Kukorikúú!
Felugrott melléje a kopasz nyakú kakaska és csengő, tiszta hangon,
kinyújtott nyakkal, nagyra tátott csőrrel harsogta:
-- Kukorikúúú!
Elismerően bólogattak a szárnyasok.
-- Ez igen. Kopaszka sokkal szebben kukorékolt!
Mérgesen ugrott a szemétdombra a nagy vörös kakas.
-- Kapirgálásban én leszek az ügyesebb! -- s pillanatok alatt szétrúgta a szemétdombot.
A kopasz nyakú úrfi kiválasztotta a legnagyobb szemétdombot és úgy szétkapirgálta, hogy egy szál szalma nem sok, de annyi sem maradt belőle.
-- Ez igen. Kopasz nyakú lett a győztes! -- hirdette ki az eradményt kakas papa.
-- Büszke vagyok rád kopaszka. -- koppintott kedvesen a fia hátára.
-- Én is büszke vagyok rád. -- bújt hozzá a fehér tollú jércike.
-- Bárcsak kibújnának a kiscsibéim! -- sóhajtotta.
A nagy taréjú kakas papa is be-be szaladt az ólba és érdeklődött:
-- Van már pipi? Kikeltek már a tojásokból?
Tyúkocska a fejét rázta:
-- Csak kopognak, kopognak, de ki még nem bújtak. -- válaszolta.
Ám egyszer csak megrepedt a tojás héja, s kidugta pihés fejét a kiscsibe.
-- Csip, csip itt vagyok! Megérkeztem!
Ettől kezdve egymás után pattogtak ki a tojásból a pipikék. Volt ott sárgás, fehér, fekete, tarka, s volt egy kopasz nyakú kis kakaska.
-- Kotkodács, kotkodács, gyere papa gyorsan! -- kiáltott ki tyúkanyó a párjának. -- Megszülettek a csibéink!
Beszaladt a kakas nagy sebtibe. Szemügyre vette, számolgatta övéit. Felugrott a kerítés tetejére és büszkén kiáltotta:
-- Kukorikú, kukorikú, rám figyeljetek! Apa lettem, fiaim, lányaim születtek.
A libák, kacsák, no meg a pulykák is közrefogták, nézegették a csipogó, futkosó pici állatokat.
-- Üdvözlünk benneteket a baromfi udvarban. Érezzétek jól magatokat itt közöttünk.
Morzsa kutya is felemelte buksi fejét és a csibékre mosolygott.
-- Ezután rátok is vigyázok. -- fogadkozott.
Tyúkanyó és kakas papa együtt nevelték a pici csibéket, kik szófogadók voltak, kivéve a kis kopasz nyakú kakaskát.
Ő volt a legelevenebb. Addig míg testvérei figyeltek papájuk oktatására: -- Felugrasz a szemétdomb tetejére és jó reggelt kívánsz az ébredő tyúkoknak, kacsáknak s libáknak, így ni ... kukorikú. Nagyra nyisd a csőröd, nyújtsd ki jól a nyakad, így szépen szól a hangod -- addig a kis kakas ide-oda futkosott, kergette a lepkéket, csipkedte a kacsákat. Így a kopasz nyakú kakas nem tanult meg semmit. Se kukorékolni, se kapirgálni.
Szép színes tollú, nagy piros tarajú kakassá fejlődött. Elnézegette magát az itató víztükrében.
-- Milyen szép szál legény lett belőlem! Itt az ideje, hogy asszony után nézzek. Már ki is szemeltem magamnak egy szép fehér tollú jércikét.
Igen ám, de nem tudott udvarolni neki. Csak állt a jérce előtt sután, megszólalni sem tudott.
-- No kakaska, hagy halljam a csengő hangodat. -- szólt hozzá a kis tyúkocska. -- Kukorékolj egy nagyot.
-- Kuku ..., kuku ...-- próbálkozott a kopasz nyakú kakas, de csak rekedt hang jött ki a torkán.
Kacagtak a jércikék, kacagtak a libák, kacsák, pulykák. Még Morzsa kutya is felkapta a fejét.
-- Jaj, jaj, hagyd abba, megfájdul a fülem! -- kiáltotta.
Kakas testvérei is csúfolták szegény kopasz nyakút.
-- Buta vagy, nem tudsz te semmit.
Szegény kakaska bánatában elindult világgá.
Addig megyek, míg nem találok valakit, aki megtanít kukorékolni, kapirgálni. -- mondta és felröppent a kerítésre, onnan le az útra és ment, mendegélt.
Beért egy sűrű erdőbe. Ott egy magas fa alatt megpillantott egy ősz szakállú emberkét.
--Hát te mi járatban vagy erre felé kakasúrfi? -- kérdezte a vándortól a kis emberke.
A kakas szégyenkezve hajtotta le a fejét és elmondta bánatát. -- Apám tanított bennünket a testvéreimmel kukorékolni, kapirgálni, de én nem figyeltem az oktató szóra. Bánom már nagyon. Nem tudok sem kukorékolni, sem kapirgálni. Ezért vándorútra keltem, hogy találjak valakit, aki megtanít mind erre.
-- No, akkor helyben vagy -- mondta a hosszú szakállú --, nem kell tovább menned. Megtanítalak kukorékolni és kapirgálni is, de meg kell szolgálnod érte. Nálam három nap egy esztendő. Ha szorgalmasan és keményen dolgozól, cserébe megtanítalak mindenre, amit egy kakasnak tudnia kell.
-- Kiszolgálom az esztendőt. -- fogadkozott a kopasz nyakú kakasúrfi.
S úgy is volt. Reggeltől estig tette-vette a dolgot, amit az öregember rábízott, s mire eltelt a három nap, letelt az esztendő, úgy megtanult kukorékolni és a szemétdombot szétkapirgálni, hogy párja nem akadt, aki túl tett volna rajta.
Indult is hazafelé rögtön. Otthon odaállt a fehér tollú jérce elé és így szólt hozzá bátran.
-- Tyúkocska, légy a feleségem.
Nagyot nevetett a jércike.
-- Hogy mennék már hozzá egy buta kakashoz.
Odafutott hozzájuk egy nagy vörös kakas.
-- Hagy békén a jegyesem, mert velem gyűlik meg a bajod! -- s harciasan nekiugrott a kopasz nyakú kakasnak.
-- Nem úgy van az! -- állt közéjük az öreg kakas. -- Álljatok ki versenyre. Aki szebben, hangosabban tud kukorékolni, aki hamarabb szét tud kapirgálni egy szemétdombot, annak a felesége lesz jércike.
-- Így, így. Így legyen! -- kiáltoztak a baromfiudvar lakói.
Lenézően mosolygott a vörös kakas. -- Engem nem győz le ez az ügyetlen! -- azzal felugrott a kerítés tetejére és hangosan kiáltott. -- Kukorikúú!
Felugrott melléje a kopasz nyakú kakaska és csengő, tiszta hangon,
kinyújtott nyakkal, nagyra tátott csőrrel harsogta:
-- Kukorikúúú!
Elismerően bólogattak a szárnyasok.
-- Ez igen. Kopaszka sokkal szebben kukorékolt!
Mérgesen ugrott a szemétdombra a nagy vörös kakas.
-- Kapirgálásban én leszek az ügyesebb! -- s pillanatok alatt szétrúgta a szemétdombot.
A kopasz nyakú úrfi kiválasztotta a legnagyobb szemétdombot és úgy szétkapirgálta, hogy egy szál szalma nem sok, de annyi sem maradt belőle.
-- Ez igen. Kopasz nyakú lett a győztes! -- hirdette ki az eradményt kakas papa.
-- Büszke vagyok rád kopaszka. -- koppintott kedvesen a fia hátára.
-- Én is büszke vagyok rád. -- bújt hozzá a fehér tollú jércike.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése