Gólyavár

--Készülődjünk az utazásra. -- szólt egy reggel gólyapapa családjához, miután lenyelte az utolsó falat béka pecsenyét. -- Minden porcikám azt sugallja, hogy Magyarország felett ragyog a nap, bontják szirmaikat a tavaszi virágok, s a fák zöld köpenybe burkolóztak.
-- Jaj, de jó! -- kiáltották a gólyák lelkendezve.
Gólyamama félrehívta férjét a tengerparti sétányon
-- Beszélni szeretnék veled a fiatalokról -- kelepelte csendesen. -- Te is észre vetted, hogy a fiúnk párt választott magának. Idő kérdése csupán, hogy elénk álljanak, áldásunkat kérjék.
-- Tudom, tudom. -- bólogatott papa. -- Látom én is, mint legyeskedik a szép és kedves lányka körül.
-- Ha hazaérkezünk, lakásra lesz szükségük. -- mondta gólyamama. -- Segítenünk kell nekik, hogy a kis unokáinkat tudják hol felnevelni.
-- Igen, már én is gondolkoztam ezen. -- tűnődött gólyapapa. -- Helyet keresni a legnehezebb, az építkezés már sokkal könnyebb, de mindkettőt megoldjuk.
Hosszú, piros lábaival méltóságteljes léptekkel visszatért a fiatalokhoz. Megállt a fia mellett és így szólt hozzá, vállára téve szárnyai hegyét:
-- Fiam, hamarosan útnak indulunk a költési helyünkre. Nagyon helyes, itt volt az ideje, hogy párt választottál magadnak. Takaros menyecskének látszik. Áldásom rátok.
Irult-pirult az ifjú férj jelölt. Zavarában hol az egyik, hol a másik lábára állt, s csak hallgatott.
Gólyapapa elővett egy térképet. Szétterítette és gondosan tanulmányozni kezdte.
-- Lakóhelyről kell gondoskodni. Itt van egy távíró oszlop, egy csendes, nyugodt ház udvarán áll. -- mutatott a térképen egy fekete pontra. -- Erre kényelmes fészket lehet rakni. Ha haza érünk megmutatom és anyáddal segítünk az építkezésben.
-- Köszönöm papa. -- hálálkodott a gólyafiú.
Rövidesen fel is kerekedett a gólya csapat s elindultak a hosszú, veszélyekkel teli útra.
Szerencsésen megérkeztek Magyarországra. Itt szétváltak és mindegyik gólya megkereste az ősszel itt hagyott fészkeket. Volt dolguk elég. Javítani, takarítani és friss szénával, tollal kellett bélelni a fészkeket, hogy kényelmes legyen a költésre.
Gólyapapa elvezette családját a magas kémény tetején álló lakásukhoz. Gólyamama és az ifjú gólyalány ott maradtak rendet tenni, a két férfi pedig
szárnyra kelt megkeresni a távíró oszlopot.
-- Repülj mindig utánam -- mondta a fiának gólyapapa --, itt lesz valahol a közelben.
Pár szárnycsapás után fel is fedezte a szálfa egyenes oszlopot. Leszállt a tetejére. A fia fölötte körözött. Ebben a percben lépett ki az udvarra Lackó. Észrevette a gólyákat, örömmel üdvözölte őket és boldogan újságolta apjának, hogy fészket raknak náluk.
Nézegette az öreg gólya az oszlopot, csőrével meg is kopogtatta.
-- Na fiam -- kiáltott fel a magasba --, ugye megfelel?
-- Meg. -- válaszolt a gólyafiú boldogan. -- Hívom a párom, megmutatom neki és már hozzá is látunk a fészekrakáshoz. -- azzal elrepült.
-- De sűrgős! -- mosolygott gólyapapa, fia nagy buzgalmán, és ő is visszarepült gólyamamához, hogy segítsen felújítani a lakást.
A két fiatal gólya nagy igyekezettel még aznap elkezdték az építkezést. Hordták és rakosgatták az ágakat az oszlop tetejére.
Sem gólyapapa, sem az ifjú gólya nem vették észre, hogy ez az oszlop már hosszú-hosszú évek óta ott áll az udvar szélében, kitéve az időjárás szeszélyének, s bizony a földbe ásott része már nagyon-nagyon beteg, korhadásnak indult.
Leszállt az éj, s nagy vihar kerekedett. Hevesen fújt a szél és egy nagy reccsenés ... reccs, s kettétört az oszlop, elterült a földön.
A kelő nappal egy időben indult a megkezdett fészekhez a két gólya, s rettentően elszomorodtak, amikor meglátták, hogy kidőlt a távíró oszlop. Keserves kelepelésbe kezdtek, és keringtek, csak keringtek a kert felett.
Felébredt a nagy zajra a házban alvó Lackó. Kiszaladt az udvarra, s felkiáltott a két síró gólyához:
--Nektek meg mi a bajotok? Miért kelepeltek ilyen fülsiketítően?
-- Nagy baj ért bennünket! -- kiáltottak vissza a gólyák. -- Itt akartunk fészket rakni, már el is kezdtük tegnap, s most láttuk, hogy az éjszaka a szél kidöntötte az oszlopunkat.
-- Ne sírjatok -- mondta a kisfiú --, megkérem édesapámat és segítünk nektek. -- azzal befutott a házba. Elmondta apjának mi történt. -- Segítünk a gólyának ugye? -- kérdezte.
-- Segítünk, persze, hogy segítünk. -- felelte az apja, s már ment is ki az udvarra, nyomában Lackóval.
Ásót, lapátot fogtak. Mély gödröt ástak és felállították bele a korhadt részétől lefűrészelt távíró oszlopot. Visszatemették a földet és jól meg is taposták, hogy szilárdan álljon benne az oszlop.
-- Na ez már nem fog kidőlni. -- nyugtatta meg Lackót édesapja. -- Jöhetnek a gólyák folytatni a fészekrakást.
Jöttek is, amikor meglátták a magasba meredő távíró oszlopot. Itt voltak mind a négyen, az öregek is és a fiatalok is. Hordták, rakosgatták, fonták a gallyakat és valóságos gólyavárat építettek. Az övék volt a legszebb a faluban.
Lackó a kispadról leste, figyelte őket. Szívesen segített volna nekik, de tudta, hogy ő nincs olyan ügyes fészekrakó, mint a gólya barátai.
S amikor pár hét múlva meghallotta, fenn a gólyavárban, a pici gólyák csipogását, amint követelték szüleiktől a béka pecsenyét, örömmel telt meg a szíve, hogy az ő udvarukat választották fészekhelyül a gólyák.