Felhőcske

Történt egyszer fenn a magas égen, hol a Nap, a Hold, a csillagok és a felhők élnek, hogy nagyot nyújtózva, minden tagját alaposan megropogtatva, felébredt álmából felhő papa. Kinyitotta szemeit, lepillantott a földre és nagyon elszomorította, amit ott látott.
-- Ejha mama, rettentően elaludtam. Miért nem ébresztettél fel? Bánt a lelkiismeret a fák, a virágok, rétek miatt. Szenvednek a szomjúságtól. Aludtam két hónapig, s ezalatt tikkadoznak lent a földön a növények. De most gyorsan bepótoljuk a mulasztásunkat. Segíts összeterelni a felhőcskéket, a legkisebb is velünk jön, és jól megöntözzük a föld összes lakóját.
Hívogatták a kis felhőket, de azok úgy belefeledkeztek a játékba, a kergetőzésbe, hogy nem hallották szüleik hívó szavát.
-- Kérlek szellőcske, fuss el a gyerekeinkért, hozd őket haza sürgősen! -- szólt felhő mama a mellette elsuhanó szélhez.
-- Szívesen segítek. -- mondta a szellő és már libbent is, hogy összeterelje a felhő fiúcskákat és lánykákat.
Hamarosan egybe volt a nagy felhő család.
-- Gyerekeim, a földön szomjaznak az élőlények. Induljunk tehát sebesen, a szél hátán, hogy mielőbb locsoljuk meg őket. -- adta ki az indulásra a parancsot felhő papa. -- Mindegyikőtöknek tele van a vödre? Mert sok víz kell.
-- Tele! Tele! -- kiabálták a felhőcskék, csak úgy mennydörgött a hangjuk.
Az emberek reménykedve kapták fejüket az ég felé, bár felhőt még nem láttak az égen, de a zivatar hangja mintha már megütötte volna a fülüket.
Összekapaszkodtak szorosan egymás mellé a felhők. A szél felduzzasztotta két orcáját és akkorát fújt, hogy a felhők gyors iramban száguldoztak az égen.
Amikor az erdők, kertek, rétek fölé értek, megdöntötték vödreiket és az összes vizet rájuk zúdították.
Boldogan szívták magukba a növények az éltető, friss vizet. Lelógó ágaikat a magasba lendítették a fák, csüggedt, hervadozó fejeiket felemelték a virágok. Felfrissült, felélénkült a földön minden. Még a madarak is vidámabban énekeltek.
Így locsolták meg a felhők a tájakat a földön.
-- Visszavonulhatunk. -- mondta felhő papa. -- Kifogytunk a vízből, de nyugodt vagyok most már, mert odalenn minden üde lett.
Szót fogadtak a felhő gyerekek. Visszafelé lassabban mentek, nevetgéltek, tréfálkoztak. Az egyik kis felhő lányka picit leszakadt testvéreitől. Lenézett az alatta elterülő tájra és egy magas fa alatt észrevett egy kis virágot, aki szomorúan tekintett fel az égre.
-- Miért búsulsz kis virág? -- szólt le hozzá a felhőcske. -- Hiszen most öntöztünk meg benneteket bőségesen.
-- Nekem sajnos nem jutott víz. -- sírdogált a kis virág tikkadtan. -- A fa dús koronája felfogta előlem a vizet. Szomjas vagyok, és ha nem kapok inni, el is száradok.
A felhő lányka megsajnálta a kis virágot. Fogta a vödrét és felfordította, hogy megitassa a szomjazó virágot, de a vödörből csak pár csepp víz hullt le a virágra.
-- Sajnos nincs több víz a vödrömben. De várj csak! -- szólt a felhőcske -- azonnal elfutok a tenger fölé és hozok neked vizet.
Ment is nagy sebbel-lobbal. Még a szüleinek is elfelejtett szólni a nagy sietésében. A tenger fölé érve így szólt a napocskához:
-- Melegen süss kérlek napocska, had párologjon a tenger vize, teljen meg a vödröm. Meg kell még locsolnom egy kis virágot, mert különben elhervad szegény.
Sütött is a nap, hét ágra szórta a sugarait. Hamarosan meg is telt a felhőcske, csak úgy duzzadt a sok víztől.
Vissza is repült a kis virág fölé és alaposan megöntözte.
Felhő papa megszámolta a gyerekeit, hogy mind megvannak-e.
-- Egy lánykám hiányzik. -- mondta rémülten felhő mamának. -- Vajon hol szakadt el tőlünk? Ti várjatok itt rám, én visszafordulok és megkeresem.
Vissza is fordult tüstént és nemsokára meg is látta a felhőlánykát, aki épp az utolsó csepp vizet szórta a kis virágra. Már messziről kiabált rá
Az emberek ijedten néztek az égre, amint meghallották dörögni azt.
-- Ilyen hamar visszafordult a felhő? Milyen haragos, jaj, csak nehogy felhőszakadás legyen!
Odaért felhő papa a lánya elé.
-- Azt mondtam visszavonulunk, te nem hallottad? -- mennydörgött mérgesen.
-- De igen hallottam. -- felelte felhőcske. -- Papa, papa kérlek ne haragudj rám, nem engedetlenségből maradtam le, hanem egy kis virágnak nem jutott víz, s azt locsoltam meg.
-- Igen -- kiáltott fel a virág felhő papának --, ez az igazság! Nekem hozott vizet. Megmentette az életemet.
Felhő papa haragja le is csillapodott rögvest. Sőt megdicsérte kislányát, amiért jót cselekedett.
-- Azért szólhattál volna. -- borzolta meg felhőcske fejét dorgálóan, de egyben kedvesen. -- No gyerünk a többiekhez.