Két kiscsibe világgá ment

Egy hosszú szőke hajú kislánynak volt két pici sárga, pelyhes kacsája, egy hosszú nyakú, állandóan gágogó kis libája és két fehér, pihés csibéje.
Egyszerre születtek. A kislány egyformán szerette és egyformán etette őket.
Te libuskám együtt leszel a kacsákkal. -- mondta a kislány és bekerítette őket dróthálóval. Adott nekik egy kis medencébe vizet, hogy inni és lubickolni is tudjanak.
-- Pipikéim, nektek külön elkerítettem egy kis füves területet, ti itt lesztek. -- s a csipogó csibéket is ellátta gondosan.
A két csibe szépen nőtt, növekedett. Soha nem látták a kacsákat és a libát, csak a hápogást és a gágogást hallották.
-- Olyan kíváncsi vagyok, milyenek lehetnek ezek a nagyhangúak? -- mondta az egyik csibe a testvérének.
-- Én is szeretném látni őket! Talán még barátságot is kötnének velünk. -- szólt a másik csibe.
Meghallotta a kislány, mit csipog egymás között a két csibe.
-- No gyertek, odaviszlek benneteket a kacsákhoz és a libához, ha ennyire kíváncsiak vagytok rájuk. Ezután együtt lehettek. -- azzal odavitte őket a kacsákhoz.
A csibék bátran futottak a liba és a kacsák közé, barátságosan köszöntötték volna őket, de azok megelőzték a csibéket.
-- Mit kerestek ti itt? -- s jót csíptek a lábukba.
-- Csipp, csipp, ez fáj! -- csipogtak a pipikék.
A liba is odaballagott és erős csőrével belecsípett a közelebb álló csibe feje búbjába.
-- Kik vagytok?
-- Juj, ez nagyon fáj! -- sírt keservesen a csibe.
-- Fúj, de furcsák vagytok! -- hápogták a kacsák és ismét megcsípték a két pipinek a lábát.
-- Csipp, csipp.
-- Csipp, csipp. -- sírtak a csibék és hátráltak, hátráltak a kacsák és a liba elől, egészen a kerítés tövéig. Ott lekuporogtak és moccanni sem mertek.
A hangos kacsák és a liba is megunták a vendégeket, odatotyogtak az itatóhoz és beleugráltak a vízbe.
-- Most mindjárt belefulladnak a vízbe! -- súgta az egyik csibe.
-- Meg is érdemlik -- mondta a másik --, kegyetlenek! Jól összecsipkedtek bennünket. Csak úgy sajog a fejem és a lábam.
A kislány mindebből semmit sem vett észre. Játszott a pajtásaival. Nem hallotta meg csibéi segélykiáltását. Pedig azok szegények egyre jobban csipogtak, mert a kacsák újra rájuk támadtak.
Egyszer észrevettek a kerítés alatt egy ici-pici lyukat. Azonnal kibújtak rajta és rögtön elhatározták, világgá mennek bánatukban.
El is indultak. Alig tudtak a magas fűben lépkedni. Hát, ahogy így bukdácsoltak lassan előre, egyszer csak beborult az ég. Villámlani, dörögni kezdett és megnyíltak az ég csatornái. Mintha dézsából öntötték volna, úgy zuhogott az eső.
A két vándor ijedten bújt egy nagy lapulevél alá, mely védelmet nyújtott nekik az eső ellen.
Amikor elállt az eső és kisütött a nap, a csibék újra útnak indultak. Hol lépkedtek, hol meg futottak és egyszer csak hopp ..., az elől menő csibe hirtelen eltűnt, mintha a föld elnyelte volna.
-- Csipp, csipp, hova lettél? -- kiáltott a testvére. A következő lépésnél ő is hopp ..., eltűnt egy lyukba.
Zuhant, zuhant lefelé és nyekk ..., lehuppant egy tágas szoba közepébe, egyenesen a testvére mellé.
-- Hol vagyunk? -- néztek egymásra ijedten.
-- A szobámban. -- lépett a helyiségbe a vakond. -- Örülök, hogy meglátogattatok.
A két kiscsibe szétnézett a földalatti lakásba. A vakond meghívta őket vacsorára. Ettek finom gilisztát és lárvákat.
-- Aludjatok nálam, s majd reggel folytatjátok világ körüli utatokat. -- mondta kedvesen a kis hirtelen jött vendégeinek a vakond.
A csibék elfogadták a vakond szívélyes meghívását, ott éjszakáztak.
Másnap reggel a vakond kivezette a csibéket a föld tetejére, elbúcsúzott tőlük és visszabújt a várába.
A csibe testvérek pedig úgy döntöttek, hogy már eleget láttak a világból és inkább hazamennek.
Így ért véget a nagy kalandos útjuk.