A kis sünmalac

Az erdő mélyén lakott egy sün család. Sün papa, mama és két rakoncátlan fia. Az egyik sün fiú egy szép napon odaállt szülei elé és így szólt:
-- Kedves apám és anyám, szeretnék világot látni, s tanulni egyet és mást. Engedjenek el.
-- Jól van fiam -- mondta a sün papa --, menj csak s tanulj. Amit megtanulsz az a tied, azt nem tudja elvenni tőled senki.
Elbúcsúzott hát a kis sünmalac, s útnak indult.
Ment, mendegélt. Éjjelente bokrok alá bújt, összegömbölyödött és aludt. Reggel aztán pihenten, új erővel vette lába közé megint a hosszú utat.
Ahogy így bandukolt, halk nyöszörgő hang üti meg a fülét. Megállt és hallgatózott.
-- Valaki segítségért könyörög. -- gondolta.
S amikor újra hallotta az erőtlen hangot, elindult megkeresni a bajbajutottat. Egy fa tövében meg is látta, egy sebesült, legyengült sündisznót.
-- Szép jó napot kívánok! -- köszönt illedelmesem. -- Segítségére lehetek? -- tudakolta.
-- Oh, de jó, hogy jöttél fiam! -- örült meg a sün. -- Kérlek segíts rajtam! Itt van nem messze innen a falu, ahol éltem a családommal egy farakás alatt. A feleségem, gyerekeim elpusztultak, amikor jöttek a hatalmas gépek és lerombolták az otthonunkat. Sikerült megmenekülnöm, de olyan súlyosan megsérültem, hogy alig tudtam idáig vonszolni magam. Nincs erőm ennivalót keresni. De, ha nem jutok élelemhez, végem lesz. Hozz egy szép piros almát, attól újra erőre kapok.
-- Már megyek is. -- mondta a sün malac, s gyorsan szedte a lábait.
Hamarosan kiért az erdőből és meglátta a takaros házakat.
-- Ez hát a falu! -- ámuldozott a süni. -- Vajon milyenek az emberek? Kapok-e egy almát?
Bátran bekopogott az egyik házba, melynek udvarán látott egy piros almával megrakott fát. Öreg anyóka nyitott kaput. Csodálkozva nézett a kis sünre.
-- Hát te mi járatban vagy? -- kérdezte.
-- Szeretnék kérni egy piros almát. -- válaszolta a sün fiú.
-- Adok én szívesen, de meg kell szolgálnod érte. -- mondta az anyóka.
A kis sün megijedt, hogy vajon mit kell dolgoznia, de akkor a beteg sünre gondolt és így szólt:
-- Mit kell tennem?
-- Sok a pincében a kártékony bogár, pusztítsd el őket! Gyere velem.
Az öregasszony bezárta a sünit a pincébe. Ő meg szorgalmasan összefogdosta a sok bogarat és jóízűen belakmározta őket. Amikor már nem talált egyet sem, megzörgette a pince ajtaját, s így kiáltott:
-- Engedjen ki öreganyám, elvégeztem a feladatot!
Az asszony feltűzte az almát a sün malac tüskéjére, aki örömmel futott a gyenge sünhöz.
-- Itt az alma. -- nyújtotta oda az öregnek, aki rögvest meg is ette.
-- Köszönöm a jóságodat kicsi sün. Jót tettél velem. Hálás vagyok érte. Ha szükséged lesz a segítségemre, csak szólj.
Elköszöntek egymástól és ki-ki elindult a maga dolga után.
A sün fiú folytatta világjáró útját.
Találkozott egy sántikáló rókával.
-- Miért sántikálsz róka koma? -- kérdezte tőle barátságosan.
-- Belement egy tüske a talpamba. Nem tudom kiszedni. Ha segítesz meghálálom. -- kérte a sünit.
-- Szívesen kihúzom a tüskét. -- mondta sün malac. Azzal sutty, már ki is rántotta a fájdalmat okozó tövist.
Nagyot ugrott örömében a róka, de eszében sem volt megköszönni a jó tettet, inkább így morfondírozott magában:
-- Éhes vagyok, jó falat lesz ez a gyanútlan sün.
Azonban a sün gyorsabb volt, amikor el akarta kapni a róka, összegömbölyödött, kimeresztette tüskéit, melyek jól megszúrták a hálátlan róka orrát. El is szaladt nyomban.
-- Azt hiszem eleget tanultam -- gondolta a kis sün --, haza megyek.
Otthon a szülei megkérdezték:
-- Nos fiacskám, érdemes volt világot látni, tanultál valamit?
-- Igen, megtanultam két dolgot. -- válaszolta a sün fiú. -- Az egyik, hogy mindenért meg kell szolgálni. Ingyen nem kapunk semmit.
-- Így van. -- bólogatott sün papa.
-- A másik az, hogy jó tett helyébe nem mindig várhatunk jót.
-- Bölcs lettél. -- dicsérte meg fiát sün mama.
S a sün család azóta is ott él az erdő mélyén.