Gondozta is őket nagy szeretettel. A környéken senkinek nem volt ilyen gyönyörű virágos kertje, mint neki. Színes pillangók, méhek szálldogáltak egyik virágról a másikra.
Egyszer egy csodálatos napsütötte reggelen az egyik kék harangvirág nyújtózott jó nagyot, s abban a pillanatban fekete hajú, piros arcú csöpp leánnyá változott. Két öklével megdörzsölte szemeit és mint aki mély álomból ébredt, körülnézett. meglátta a cseresznyefa ágán ülő kék mellényű cinke madár és így üdvözölte:
-- Jó reggelt viráglányka!
Kedvesen, mosolyogva nézett fel a kislány a cinkére, hunyorított szemével a fénylő nap miatt:
-- Jó reggelt kis cinke neked is! -- azzal elindult a baromfiudvar felé, s ügyesen magot szórt a tyúkok elé. -- Egyetek sokat. Jó étvágyat! -- biztatta a szárnyasokat. -- Friss vizet is hozok. -- s térült-fordult a kis vödörrel, hozta is a kútról a vizet.
-- Ki ez a jó tündér, aki helyettem ellátja a baromfiakat? -- lépett ki csodálkozva az udvarra a nénike. Meglátta a csöpp lánykát. -- Ki vagy te? -- kérdezte tőle barátságosan.
-- A nevem Virág. -- mondta csendesen a kislány.
Ölébe vette a gyermeket a nénike, megsimogatta fénylő haját.
-- Olyan is vagy, mint egy gyönyörű, harmatos virág. Honnan jöttél? Kié vagy?
A virág leányka a nénike füléhez hajolt és halkan súgta:
-- Innen jöttem a kertből és a tiéd vagyok. Akarod?
Az öreg nénike szíve hevesen kezdett dobogni a boldogságtól, szemei könnyben úsztak.
-- Hogy akarom-e? -- rebegte elcsukló hangon. -- Egész életemben erre vágytam a legjobban. Egy gyönge, édes kis leánykára.
Kéz a kézben mentek be a házba. Együtt reggeliztek finom kalácsot, gőzölgő kakaóval. A nénike le nem vette volna a szemét a kislányról, attól félt, hogy ahogy jött, úgy el is tűnik.
Mintha megérezte volna. Mert bizony csak a déli harangszóig voltak együtt. Amikor felcsendült a harang első ütése, a leányka kiszaladt a kertbe, s visszaváltozott virággá.
Csoszogott utána rémülten a nénike. Szólongatta síró hangon:
-- Kis Virág, Hová tűntél? Kicsi Virág, merre vagy?
De nem látta, nem találta sehol. A kertben csak a virágok hajladoztak gyenge szárukon, ahogy a szellő ringatta őket.
Szívében végtelen nagy ürességet érzett a nénike. Leült a padra. Aznap nem volt kedve semmit sem csinálni. Csak üldögélt és szomorúan gondolt a csöpp leányra. Éjjel a szemére nem jött álom. Ide-oda forgolódott ágyában, míg végül hajnal felé fáradt szemei lecsukódtak és elszenderedett.
A kislány bársonyos, csicsergő hangjára ébredt.
-- Egyétek tyúkocskák az aranyló kukoricát. Itt a friss, tiszta víz is.
Fürgén ugrott ki a takaró alól a nénike, s egyenesen az udvarra sietett.
-- Hát itt vagy újra kicsi lelkem? Úgy megijesztettél, azt hittem, soha többé nem látlak. Ugye többé nem hagysz el?
Kis Virág odabújt öreganyóhoz.
-- Minden nap eljövök, de ha szólítanak, mennem kell. De eljön az idő hamarosan, hogy soha többé nem megyek el.
A leányka nagyon szorgalmas volt. Söprögetett, mosott, mosogatott. Fürgén futott a boltba bevásárolni. Munka közben dalolt, mint egy kedves énekesmadár.
Azonban a déli harangszó első kondulásakor úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Anyóka sehogy sem értette a dolgot. Délután bánatosan sétálgatott a kertben. Nézegette, öntözgette, gyomlálgatta csodálatos virágait.
Hát ahogy így szorgoskodott a virágok között, úgy érezte, mintha az egyik üde, illatos kék harangvirág megsimogatta volna a kezét. Mintha csókot lehelt volna ráncos kezére. Szeretettel nézett a virágra, s nem tudta mire vélni, de érdekes módon a kicsi leányka jutott az eszébe.
Nehezen teltek egyedül az órák. Alig várta, hogy a nap előtűnjön a domb mögül és jöjjön a kis Virág.
Jött is a kislány az első napsugárral. Vidám kacagása betöltötte a pici házikó minden zegét-zugát.
-- Újra elhagysz? -- kérdezte a nénike tőle szorongó szívvel.
-- El. -- válaszolta Virág. -- Ma utoljára.
-- Nem engedlek el! -- kiáltott az öreg néni. -- Erősen szorítom a kezed! Nem engedlek el, mert félek, hogy nem jössz vissza soha többé.
Ijedten ugrott hátra a kislány.
-- Jaj anyókám, ne tégy ilyet! Most, amikor már oly közel vagyok a szabadsághoz!
De a nénike utána kapott és szorosan rákulcsolta vékony ujjait kis Virág csuklójára.
Ebben a pillanatban megszólalt az öreg templom bim-bam harangja. A kislány kétségbe esve ráncigálta a kezét, hogy kiszabaduljon a szorításból.
-- Eressz! Eressz el kérlek! -- és olyan erővel rántott egyet magán, hogy sikerült kirántania kezét a nénike erőtlen ujjai közül. Villám sebesen perdült ki az ajtón.
-- Holnap mindent elmondok! -- kiáltott vissza.
Anyókának még soha ilyen hosszú délutánja és éjszakája nem volt. Üldögélt összekulcsolt kézzel az udvaron. Odarepült a kis cinke.
-- Miért szomorkodsz anyókám? Miért folydogál a könny a szemeidből?
A hófehér hajú, sápadt arcú nénike elmesélte bánatát a madárnak, aki vigasztalni kezdte.
-- Hiszen megígérte, hogy visszajön és soha többé nem hagy el. Úgy is lesz, majd meglátod.
És amikor a harmatos reggel eljött, vele együtt megjelent kis Virág is. Két karját a nénike nyaka köré fonta.
-- Megjöttem és most már itt is maradok. -- mondta tiszta, csengő hangon.
Olyan volt ez a hang az öregasszony fülének, mint a legszebb muzsika. A szíve közepéig hatott.
-- Mesélj Virágom, mesélj nekem! -- kérte.
A kislány mesélni ke
zdett:-- Egyszer játszottam a pajtásaimmal. Elgurult a labda és én utána futottam. Amikor utolértem, fel akartam emelni, ott termett egy csúf, ráncos képű törpe. Elkapta a lábam és így szólt hozzám:
-- Neked nincs se anyád, se apád. gyere velem!
Nagyon megrémültem, s tiltakoztam, hogy nem megyek. Erre ő így válaszolt:
-- Ha nem jössz velem, megátkozlak! Változz virággá! Csak akkor szabadulhatsz, ha egy őszhajú öregasszony megszeret. Addig is minden nap reggelén a déli harangszóig visszaváltozhatsz leánnyá. De jaj neked, ha az első harangszóra nem leszel a kertben, hogy virággá változz újra! Ha ez egyszer is előfordul, átkom örökké fogva tart...
-- Így történt. -- fejezte be az elbeszélést a csöpp lányka.
-- És én majdnem elrontottam mindent! -- sóhajtott bűnbánóan a néni. -- De most már örökké együtt maradunk.
-- Örökké! -- súgta kis Virág.
Így is volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése