-- Kisfiam szaladj le kérlek a közértbe és hozz egy liter tejet. Itt van rá a pénz.
A kisfiú azonnal indult is a boltba. Ott nem ment rögtön a tejes hűtőhöz.
-- Előbb szétnézek egy kicsit. -- gondolta.
Nézegette a polcokon szépen sorba rakott friss zöld salátafejeket, a színes papírba csomagolt sajtféleségeket. Ahogy épp, egy befőttekkel megrakott polc előtt haladt el, egy nagy csattanás és összetört mellette egy üveg befőtt. Hogy, hogyan sem, nem tudni, de lerepült a földre.
-- Eltörtél egy üveg befőttet! -- lépett hozzá a boltos néni, s neheztelve csóválta a fejét. -- Ki kell fizetned az árát.
-- Néni kérem, én nem löktem le! -- tiltakozott a kisfiú.
-- Hogy tagadhatod le, mikor nézz körül, rajtad kívül nincs itt senki.
-- Tessék elhinni, nem én voltam. -- görbült sírásra a fiú szája.
Szomorúan ballagott haza. Anyukája rögtön észrevette a fia bánatos arcát látva,
valami baj történt.-- Hol a tej Lacikám?
-- Nem volt rá pénzem, mert ki kellett fizetnem egy üveg befőttet, ami leesett a polcról.
-- Lelökted?
-- Anya, nem én löktem le. Nem tudom, hogy eshetett le, de én hozzá sem értem!
-- Fura dolog. -- csóválta meg a fejét az asszony. -- Nagyon érdekes, rejtélyes.
Reggel Laci, hátán az iskolatáskájával, ballag az iskolába. Nem sietős az útja, hisz van még ideje nyolc óráig. Így nézegeti a nyüzsgő, siető embereket, ahogy igyekeznek a munkájukba. Figyeli az autók, buszok, villamosok forgalmát.
Észrevette , hogy az egyik fa ágain négy-öt szürke veréb vitatkozik, megtárgyalják az időjárást, hogy ki hogyan aludt az éjszaka. Hát ahogy így jobbra-balra tekingetve halad Laci a járdán, egyszer csak egy kora béli kislány hasra vágódik mellette. Jó nagyot huppan a földön. Rettentő mérgesen kiált a fiúra:
-- Szemtelen, miért buktattál el?
Döbbenten néz le rá Laci, még segíteni is elfelejt.
-- Nem én löktelek fel!
-- Szégyelld magad, még hazudsz is -- tápászkodik fel a kislány a földről --, ahelyett, hogy bocsánatot kérnél! -- s faképnél hagyta a fiút.
-- Nem én voltam. -- mormogja Laci. -- Nem értem.
A második órán a tanító néni felelésre hívja ki Lacit.
-- Mondd el fiacskám, mit tudsz a napraforgóról.
-- A napraforgó olaj tartalmú növény -- kezdi Laci, de a következő pillanatban ... potty ... leesett a földre az asztalról az osztálynapló, mintha lesöpörte volna valaki.
-- Ejnye, ejnye Laci, miért lökted le a naplót? -- kérdezi csodálkozva a tanító néni.
Ijedten néz a fiú.
-- Nem én voltam. -- nyögi keservesen.
-- Miért hazudsz? -- förmed rá a nevelője.
-- De tényleg nem én voltam!
-- Na jó, ebből elég volt! -- zárta le a vitát a tanító néni. A táblához lépett, s felírt egy matematikai példát. -- Oldd meg ezt a szorzást.
Kezébe veszi Laci a krétát és: -- Háromszor négy, az tizenkettő. Leírom a kettőt, maradt egy. Ötször ... -- s csend.
-- Számolj tovább! Miért akadtál el? -- fordult a tábla felé a tanító néni. S mit látott? A tábla üres volt. -- Miért törölted le a táblát? -- kérdezte meglepetten.
Ijedten meredt az üres táblára a kisfiú, kezében reszketett a kréta.
-- Nem én töröltem le. -- mondta csendesen.
-- Nem-eee?
-- Nem én voltam.
-- Hazudsz! -- kiáltott a tanító néni. -- Hozd ki az ellenőrződet, hadd tudják meg a szüleid is, hogy hogyan viselkedtél ma.
Tanítás után Lacinak nem volt semmi kedve gyalog hazamenni. Minél előbb szeretett volna otthon lenni. Így felugrott a villamosra. Csilingelve indult el a sárga villamos. Laci elgondolkodva kapaszkod
ott, amikor élesen csikorogtak a kerekek a hirtelen fékezéstől.-- Ki húzta meg a vészféket? -- nézett hátra a vezető.
Az utasok Lacira néztek. Ugyanis ő állt a vészfék közelében.
-- Valami baj van? Rosszul érzed magad? -- kérdezte tőle a vezető bácsi.
-- Nincs semmi bajom -- felelte megszeppenve a fiú --, jól érzem magam.
-- Akkor miért húztad meg a vészféket? -- vörösödött el dühében a férfi.
-- Nem húztam meg kérem szépen. -- dadogott ijedten Laci.
-- No, ilyen szemtelen legyen egy gyerek, még hazudik is. -- morgott a vezető. -- Legszívesebben meghúznám a füled.
A kisfiú a legközelebbi megállónál szégyenkezve és vérig sértve leszállt a villamosról. Ismét szomorúan kullogott haza Laci. Elmesélte szüleinek mi történt és bizonygatta, ő nem tehet semmiről.
-- Furcsa dolgok ezek. -- jegyezte meg édesanyja. -- Igen furcsa. Rejtélyes.
Ebédhez ült a család. Laci vízzel teli pohara után nyúlt, hogy szomját csillapítsa, mikor loccs, az asztalra ömlött a pohárból a víz.
-- Jaj, de ügyetlen vagy! -- szólt anya. -- Miért nem vigyázol?
Elpirosodott haragjában Lacinak, még az orra hegye is.
-- Nem én öntöttem ki a vizet! -- kiáltotta. -- Még hozzá sem értem a poharamhoz!
-- Akkor ki tette? -- mérgelődött apa. -- Talán egy láthatatlan manó? -- jegyezte meg csúfolkodva.
-- Elegem van ezekből a rejtélyekből! -- állt fel Laci. -- Majd én kinyomozom, mi történik itt.
Nagy dirrel-durral a szobájába ment. Elővette a könyveit, füzeteit és tanulni készült.
Egyszer csak halk neszezést hallott a könyvespolc felől. Hirtelen hátra fordult. Hát uram fia, Abban a pillanatban repült a földre az egyik mesekönyv.
-- No fene, vajon ki lehet ez a rejtélyes valaki? -- kérdezte magától a kisfiú. -- Lehetséges, hogy apának van igaza, s egy manó? Egy láthatatlan manó?
Ezzel a gondolattal ment este aludni. Forgolódott, forgolódott az ágyában, míg végül elaludt. Reggel amikor felébredt, felült az ágyában és így szólt:
-- Oh, de fura álmom volt. Kipróbálom, igaz-e? -- azzal kiugrott a meleg takaró alól és kifutott az anyjához, aki a reggelit készítette.
-- Anya, arra kérlek, köss nekem egy piros sapkát.
-- Piros sapkát egy fiúnak? -- nézett nagyot az asszony. -- Nincs is piros fonalam.
-- De van. -- felelte Laci. -- A szekrény fiókban kell lenni egy gombolyagnak. -- s már sietett is a szobába. Kihúzta a szekrény fiókját és valóban ott porosodott, ki tudja mióta, egy gombolyag piros fonal.
Az asszony, szemeit meresztve nézte:
-- Honnan tudtad, hogy ott fonalat találsz és miért kérsz sapkát?
-- Nem szeretnék most erre válaszolni, majd később mindent megmagyarázok. -- mondta Laci. -- Ugye megkötöd nekem még ma a sapkát?
-- Megkötöm, bár egyáltalán nem értelek, olyan rejtélyes vagy.
Mire Laci hazaért az iskolából, elkészült a piros sapka. Izgatottan kapta ki édesanyja kezéből és futott vele a szobájába. A tükör elé állt és azon nyomban a fejére húzta.
Mit gondoltok, mi történt? Nos a kisfiú nyomban láthatatlanná vált.
-- Ez az. -- suttogta. -- Igazat álmodtam. Most aztán jaj lesz neked, te titokzatos lény.
Zörgést hallott a polcok felől. Odafordult és meglátta, hogy egy zöld ruhás kis manó épp ledobni készül ismét egy könyvet.
-- No megállj csak! -- kiáltott rá Laci, s nyakon csípte a manót.
Olyan hirtelen történt mindez, hogy a tréfacsináló manónak nem volt ideje elsurranni. Rögtön láthatóvá vált. Laci lekapta a fejéről a piros sapkát.
-- Engedj el! -- rúgkapált a fiú kezében a manó. -- Engedj már el! -- kérte Lacit, de az szorosan markolta a manó karját.
-- Nem engedlek bíz el addig, míg be nem vallod mindenkinek, hogy te követted el a csintalanságokat.
Azzal kivitte és beletette egy befőttes üvegbe, melynek tetejét jól rácsavarta. Ámulva nézték a szülei, a boltos néni, a tanító néni a kis rakoncátlan manót, aki töredelmesen bevallott mindent.
-- Most már elengedsz? -- kérdezte Lacitól.
-- Elengedlek, ha megígéred, hogy soha többé ne követsz el ilyen tréfákat.
-- Ígérem! -- felelte a kis manó, s be is tartotta az ígéretét. Úgy eltűnt, hogy hírét sem hallották azóta sem.
A piros kötött sapka is elvesztette a varázserejét, hiába nyomkodta Laci a fejére, többé nem lett láthatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése