Toll anyó ugyancsak jó erőben lehet, mert napok óta havazik és csak havazik. Reggeltől estig rázza, csak rázza a párnáját. Mindent beborít a fehér hó. S ez mellett erős, hideg északi szél tombol, ami aztán még keményebbé teszi, az amúgy is kemény telet. Alábújik az emberek kabátja alá. Szemébe, nyakába sodorja a hópihéket.
Cudar idő. Egész nap lapátolni kell a havat. A házak előtt, az út két oldalán lassan méteres magasságban emelkedik a fellapátolt hó.
Jóska és Karcsi az iskolából evickélnek hazafelé. Nehéz dolguk van, minden lépésnél csúsznak erre-arra.
-- Vigyázz Karcsi, itt nagyon csúszós! -- figyelmeztette Jóska pajtását, de alig fejezte be a mondatot, ő volt az, aki hasra vágódott.
-- Ha, ha, ha! -- kacagott Karcsi.
-- Ne nevess ki, mert még te is eleshetsz. -- morgolódott barátjára Jóska, miközben megpróbált feltápászkodni.
Befordultak az utcájukba.
-- Oda nézz! -- kiáltott fel Jóska. -- Mentőautó áll Feri bácsi háza előtt.
-- Csak nem esett el ő is? -- kérdezte aggodalommal a hangjában Karcsi.
Mire odaértek, a fehér köpenyes doktor bácsi épp becsukta a mentő ajtaját, s az autó óvatosan, lassan elindult. Vitte a sérültet a kórházba.
-- Anya, mi történt? -- kérdezte a kapuban álló asszonytól Jóska.
-- Elesett Feri bácsi és eltörte a lábát. Szegény öreg a boltba indult volna.
Jóska és Karcsi nagyon sajnálták Feri bácsit, akinek nem volt senkije. Egyedül élt a két gyerek szomszédságában. Háza középen állt, Jóskáék a felső, Karcsiék az alsó szomszédai voltak.
A szőke hajú, kilenc éves Jóska, és és a barna hajú tíz éves Karcsi majdnem minden nap ott ténfergett az öregnél, aki ki nem fogyott a mesékből, és mindig faragott valamilyen játékot a két fiúnak. Hol egy kis teherautót, hol hintalovat.
-- Meglátogatjuk a kórházban? -- kérdezte Karcsi barátjától.
-- Még jó, hogy meglátogatjuk. -- felelte Jóska. -- Már holnap, iskola után egyből odamegyünk.
Másnap az utolsó óra után, amikor felharsant a csengő, mely jelezte az óra végét, a két fiú, akik egy osztályba jártak, sebtében bedobálták a könyveket, a füzeteket a táskába és irány a kórház.
Mikor a bejárat elé érkeztek, jutott eszükbe, hiszen be sem mehetnek, mert még kicsik.
-- Most mit csináljunk? -- néztek tanácstalanul egymásra.
-- Be kell, hogy menjünk. -- mondta Karcsi. -- Rajtunk kívül nincs senkije.
-- Bemenni, de hogyan? -- kérdezte Jóska.
-- Min töritek buksi fejeteket? -- lépett hozzájuk a portás. -- Nincs bemenetel. Nektek tilos!
-- Tudjuk. -- bólogatott Jóska. -- De, ha nagyon szépen megkérnénk a bácsit, beengedne bennünket?
-- A törvény, az törvény. -- mondta szigorúan a portás. -- Lóduljatok innen! -- s elindult a fülkéjébe, mert meghallotta, hogy cseng a telefon.
A két gyerek gyorsan a háta mögé lépett, s szorosan, közvetlen a nyomában lépkedve, követték egészen a portás fülkéig. Ott legug
goltak az ablak alá, és míg a portás telefonon beszélt, beosontak a folyosóra.-- Ez sikerült. -- súgta Karcsi. -- De honnan tudjuk meg, melyik szobában van Feri bácsi? -- s szomorúan nézett végig a hosszú folyosón, melynek mindkét oldalán sok-sok ajtó volt.
-- Milyen buta vagy -- mondta a barátja --, nem a szobát kell először megtalálnunk, hanem a sebészetet. Az meg, ki tudja, hányadik emeleten van?
Ebben a pillanatban felfedezte a falon a nagy táblát, amely mutatta, milyen osztály, hányadik emeleten van.
-- Ekkora szerencsét! -- súgta Karcsinak Jóska. -- Épp a sebészeti osztályon vagyunk! Az lesz a legjobb, ha minden szobába bekukucskálunk. Te az egyikbe, én a másikba. Aki megtalálja, az szól.
Úgy is volt. Nyitogatták az ajtókat. A betegek kíváncsian fordultak feléjük, és igen elcsodálkoztak a kis nebulókon. Az ötödik ajtó kinyitása után Karcsi felfedezte az egyik ágyon Feri bácsit.
-- Pszt! -- intett Jóskának. -- Megvan!
Feri bácsi úgy megörült a két fiúnak, hogy el-elcsuklott a hangja a meghatottságtól.
-- Ők a barátaim. -- mutatta be őket betegtársainak. -- Hogy jöttetek be?
-- Hm, mi..., csak úgy egyszerűen. -- dadogták a gyerekek.
Feri bácsi töviről-hegyire elmondta, hogyan esett el és tört el a jobb lába.
-- Most fekvő gipszet kaptam, de remélem, egy hét múlva kicserélik járó gipszre és akkor hazamehetek.
Jóskáék elbúcsúztak, féltek, hogy egy orvos, vagy egy nővér felfedezi őket, és akkor jobb nem gondolni rá, mi lenne akkor.
-- Be ne surranjatok még egyszer! -- kacsintott rájuk Feri bácsi. -- Majd otthon meglátogattok.
Úgy is volt. Amikor a mentő hazaszállította a törött lábú öreg embert, a két fiú minden délután ott ült az ágya mellett, és próbálták vidám mesékkel, történetekkel eltölteni az időt, ami szegény embernek most nagyon lassan múlott.
-- Olyan jól érzem már magam, a lábam is javul. Szeretnék legalább itt a szobában sétálgatni, de nem vagyok fiatal legény, görbe bot nélkül nem megy. Az meg sajnos nincs nekem. -- jegyezte meg egy délután Feri bácsi.
A gyerekek nem szóltak semmit csak sajnálkoztak ők is, hogy nincs a Feri bácsinak görbe botja, amire rátámaszkodhatna.
Ahogy elköszöntek a betegtől, ki-ki indult haza, hogy tanuljon. Jóska alig várta, hogy barátja után becsukódjon a kapu. Sarkon fordult és irány az erdő. Nézegette, méregette a szép, magas törzsű bükkfákat. Felfedezett egyet, amelyiknek az alsó ága, épp megfelelt Jóskának. Megjelölte a fát és így mormogott magában:
-- Holnap nem kell menni iskolába, eljövök egy kis fűrésszel és levágom ezt az ágat.
Tanulás közben Karcsi azon törte a fejét, hogy reggel korán kimegy az erdőbe, fűrésszel, baltával.
Másnap, rögtön ebéd után, Karcsi nem szólt be a barátjának, egyedül ment el meglátogatni Feri bácsit. A kezében szorongatott egy gyönyörű görbe botot.
-- Ezt, Feri bácsinak faragtam. -- tette le a botot a beteg ágya mellé.
Könny szaladt az öreg ember szemébe, alig látta tőle a görbe botot, de kezébe vette, forgatta, nézegette.
-- Oh, de gyönyörű! Ez igen kis barátom, szívből köszönöm. Ki is próbálom. -- azzal felült ágyában és óvatosan belebújtatta egészséges lábát a papucsába. Rátámaszkodott a görbe botra, másik oldalon Karcsi segített neki és így lépkedett egy párat a szobában. -- Mennyivel könnyebb így a mozgás. -- mondta boldogan.
Alig csukta be maga után az ajtót Karcsi, jött Jóska. Ő sem szólt be pajtásának, egyedül akarta meglátogatni öreg barátját.
-- Hoztam Feri bácsinak egy görbe botot. Magam faragtam. -- lépett a szobába Jóska. Odalépett az ágyhoz és akkor meglátta az ágy mellett a görbe botot.
-- Csak nem Karcsi hozta? -- kérdezte meglepetten.
-- Ő. -- mondta Feri bácsi, s potyogtak a könnyei a meghatottságtól. -- Ti igazán elkényeztettek és nagyon szerettek engem. -- mosolygott az öreg a könnyein keresztül. -- Igazi barátaim vagytok!
Ettől kezdve rohamosan javult Feri bácsi lába, sokat mozgott. A két fiú ott volt mellette, amikor csak tehették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése