-- Gyere, egyél belőlem! Finom, édes a húsom.
A kisfiú lábujjhegyre állt, karjával nyújtózott a gyümölcs után, de sajnos nem érte el. Körül nézett, hogy van-e a közelben egy alkalmatosság, amire felállhatna.
Van bizony! Ragyogott fel barna szeme boldogan.
-- Itt a kisszékem! -- kiáltott fel, s már vitte is az asztalhoz. Odaállította az asztal mellé, és hopp! ... fellépett rá.
Már a szájában érezte az ízletes gyümölcsöt, de jaj, ahogy nyúlt érte, széke megbillent, és Róbert hupp! ... csak úgy nyekkent, úgy leesett a székről.
Villámokat szórt a két szeme mérgében.
-- Ezt megkeserülöd! Lelöktél a földre! Megütöttem a térdem miattad! -- kiabált magából kikelve a kisfiú.
Azzal felkapta a kisszéket. Felemelte magasra, és jól a földhöz csapta.
-- Nesze, nesze! -- s újra, s újra a földhöz vágta. -- Nesze, nesze!
Szegény szék csittegett-csattogott, s ropsz ..., kitört az egyik lába.
-- Most visszakaptad. A te lábad is fáj, nemcsak az enyém! Anyu, anyu, kérek cseresznyét! -- visított Róbert.
Közben a törött, háromlábú kisszéket felkapta és a fészer sarkába dobta, s mint, aki jól végezte dolgát, összedörzsölte két maszatos kezét.
-- Itt a cseresznyéd, csak előtte moss kezet! -- szólt édesanyja, s letette a teli tál cseresznyét a hintaágyra.
Eljött az este. Langyos szellő fújdogált. Az égbolton világított a telihold, ragyogtak a csillagok. Minden békés volt, csak a fészer sarkában sirdogált a kisszék bánatában.
-- Jaj, de fáj a lábam!
Bekukucskált hozzá a hold és megszólította:
-- Miért fáj a lábad?
-- Kitörte a kisgazdám. -- siránkozott a szék.
Csóválta fejét a hold, sajnálta a bánatos kisszéket.
Bekukucskált az ablakon a szobába, s látta, hogy Róbert vidáman játszik az autóival, nem is gondol a sarokba hajított székre.
Napokig hevert ott a törött, háromlábú szék a fészer sarkában, s minden porcikája sajgott a fájdalomtól. Így nem hagyta abba a pityergést, csak sírt és sírt.
Egyszer a szomszéd kisfiú Tamás, meghallotta a nagy sírás-rívást.
-- Megnézem, kinek van ilyen nagy bánata? -- gondolta, s átmászott a kerítésen. Megállt a fészer előtt, s a nyöszörgő hang után menve, felfedezte rögtön a sarokban a kisszéket.
-- Hát te sírsz ilyen keservesen? -- emelte fel a törött, háromlábú széket. Nézte, nézegette a törött lábát:
-- No, nem olyan nagy munka, majd én faragok neked egy új lábat.
Hazavitte a széket, letette a műhely elé. Azután kiballagott az erdő szélére. Ott nézegette a fák ágait. Megszólította az ágon ülő vadgalamb:
-- Ugyan te kisfiú, keresel valamit?
Felnézett rá Tamás és barátságosan válaszolt:
-- Egy faágat szeretnék kérni az egyik fácskától, hogy lábat tudjak faragni egy kisszéknek.
Meghallotta a kérést a közelben álló fiatal bükkfa:
-- Máris teljesítem kérésedet. -- azzal meglengette ágait, s ledobta az egyiket a fiú elé.
-- Megfelel?
-- Meg ám! Nagyon köszönöm. -- válaszolta Tamás és boldogan vitte haza a bükkfa ágat.
Otthon elfűrészelte, türelmesen megfaragta, s beütögette a helyére a formás lábat.
Szebb lett a kisszék, mint volt valaha. Olyan stabilan állt a négy lábán, hogy Tamásnak nem kellett attól tartania, hogy leesik róla.
Hanem meglátta Róbert a kerítés túloldaláról a széket:
-- Hohó, az az én székem! Add vissza rögtön! -- kiáltott át Tamásnak.
-- De te kitörted a lábát és eldobtad. -- Szólt vissza Tamás. -- Én javítottam meg. Én faragtam neki szép új lábat. Most már az enyém. Nem adom oda.
-- Apu! -- futott be apjához Róbert. -- Tamás elvette a székem! Azt mondta nem adja vissza.
Kiment a férfi az udvarra, s meghallgatta mind a két fiút, hogy mit mondanak a székről.
-- Azt hiszem a kisszéknek kell eldönteni -- mondta --, hogy kit választ ő gazdájának. S akárhogy is fog választani, el kell fogadnotok.
A kisszék nagyon gyorsan megmondta a választ:
-- Az a fiú, aki mérgében, mert ügyetlen volt, s leesett rólam, kitörte az egyik lábam, nem érdemli meg, hogy gazdámnak válasszam. Tamás fáradtságot nem kímélve, gyönyörű lábat faragott nekem. Így, ki is lehetne az én gazdám más, mint ő.
Róbert szégyenkezve hajtotta le a fejét, s elballagott a kerítés mellől.
-- Ha még egyszer lesz nekem egy kisszékem, úgy fogok rá vigyázni, hogy panaszra soha nem lesz oka! -- sóhajtotta.
A szék és Tamás még azóta is barátságban élnek együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése