Búsult szegény vizsla. Lógatta nagy okos fejét.
-- Nincs gazdim! -- sóhajtott keservében. -- Betemették földdel.
A szomszédok hiába kínálgatták enni-innivalóval, nem fogadta el. Ült, csak ült az ajtó előtt, hol csendben, hol keservesen vonyítva. Világgá kürtölte nagy bánatát.
-- Vaúúú, vaúúú édes gazdám! -- sírt a kutyus.
Lakott a faluban egy vadász, aki tudta, hogy milyen nagyszerű vadász eb a nagy vizsla.
-- Befogadom a házamba -- morfondírozott magában az ember -- s segít nekem vadászni.
El is ment a kutyához. Vitt neki egy darabka kolbászt.
-- Edd meg Fixi. -- tette le a kutya elé.
Felemelte a fejét a bús vizsla, s amikor meglátta a férfi zöld vadászruháját, ami épp olyan volt, mint a gazdájáé, rögtön rokonszenvet érzett iránta és elfogadta a felkínált ennivalót.
-- Köszönöm -- vakkantott egyet barátságosan Fixi.
-- Gyere velem -- mondta neki a vadász --, ezután együtt megyünk vadkacsára lőni. Segítesz nekem.
-- Nagyon szívesen! -- dörzsölte fejét az ember lábához a kutyus.
S ezután valóban együtt mentek a mezőre, a nádasba vadkacsára vadászni.
Fixi ügyes vadász volt. A mély vízbe esett kacsát is nyomban megtalálta. Boldogan vitte újdonsült gazdájának. Farkcsóválva rakta le elébe, de soha nem kapott érte egy dícsérő szót, sem egy kedves simogatást. Sőt, az ennivalója is egyre kevesebb lett. Nagyon rosszúl esett ez a vizslának.
-- Gyere Fixi -- füttyentett egy kora reggelen a vadász --, indulunk vadászni.
-- Reggelit nem kapok? -- kérdezte a kutya.
-- Szemtelen kutya -- kiáltott rá az ember --, még fel sem ébredtél igazán, s már enni akarsz! Majd ha megdolgoztál érte!
Fixi tudta, hogy munka után már nem kap enni.
Kimente
k a nádasba. A vadász vizsla szomorúan kullogott a puskás ember után.
-- Nem lettél jó gazdám. -- sóhajtotta halkan.
A vadász felemelte puskáját és a hangosan gágogó kacsák közé lőtt. Egy szép kövér vadkacsa, tollait hullatva, a nád közé esett.
-- Eredj Fixi, hozd! -- mutatott az esés irányába a zöld ruhás ember.
A nagy kutyának nem kellett kétszer mondani. Nyújtott testtel futott a nádasba. Hamarosan meglátta a lelőtt kacsát. Szájába kapta, de nem vitte a gazdájához.
-- Nem érdemled meg -- mondta a fogai között a kutya --, ezt nem kapod meg. Nagyon éhes vagyok. -- s eldugta a nádas közé a finom kacsa pecsenyét.
Visszament a gazdájához.
-- Nincs, nem találtam semmit. Sajnálom. -- mondta Fixi és ártatlan képpel forgatta szemeit.
-- Micsoda? Azt akarod mondani, hogy mellé lőttem? Hiszen láttam a röpködő tollat is! -- ordított mérgesen a vadász.
-- Akkor sincs. -- rántotta meg a vállát a kutya.
-- No, majd holnap talán több szerencsénk lesz. -- mondta a férfi. -- Gyerünk haza!
Éjjel, amikor mindenki aludt, a vizsla elszaladt a nádashoz és jóízűen megette az utolsó falatig a vadkacsát.
Közben egy csónakban ülve, egy messziről jött idegen vadász, végignézte, mit művel a kutya a lelőtt zsákmánnyal.
-- Furcsa. Nem értem. A vizsla egy nagy vadászkutya. Vajon miért nem vitte oda a kacsát a gazdájának?
Másnap újból kimentek vadászni, de a lelőtt madarat Fixi megint csak eldugta.
-- Most sem találtak el? -- csodálkozott a vadász.
-- Nem. Most sem. -- felelte a kutya. Éjszaka ismét elment és megette a vadkacsát.
Az idegen vadász, aki ismét szemtanúja volt ennek az esetnek is, óvatosan odalopakodott a vacsorázó vizslához és megszólította:
-- Ha nem találod tolakodásnak az érdeklődésemet, mond meg, miért nem vitted oda a gazdádnak a zsákmányt, ami a jogos tulajdona? Miért dugtad el és miért eszed meg?
Felemelte ijedten a fejét a kutya. Rettentően szégyellte magát, amiért rajtakapták, de mindent elmesélt a gazdájáról.
Szomorúan hallgatta az idegen a kutya panaszos elbeszélését. Nagyon megsajnálta.
-- Szeretnéd-e, ha én lennék a gazdád? -- kérdezte a vizslától.
Fixi ránézett a vadászra és annak szeméből mélységes kedvességet és szeretetet olvasott ki, mely felé sugárzott.
-- Igen, nagyon szeretném. -- mondta a kutya. -- S ígérem, mindig segítségedre leszek a vadászatban.
Így talált egy igazi jó gazdára Fixi, aki befogadta a házába, s jól tartotta. Sok simogatást és dicséretet kapott egy-egy közös vadászat után. Sőt, még azt is megengedte az új gazdája, hogy a szobában, az ágya előtti szőnyegen aludjon éjjelente. Így lett hűséges társa új gazdájának Fixi, akinél nem kellett többé éheznie.
-- Nincs gazdim! -- sóhajtott keservében. -- Betemették földdel.
A szomszédok hiába kínálgatták enni-innivalóval, nem fogadta el. Ült, csak ült az ajtó előtt, hol csendben, hol keservesen vonyítva. Világgá kürtölte nagy bánatát.
-- Vaúúú, vaúúú édes gazdám! -- sírt a kutyus.
Lakott a faluban egy vadász, aki tudta, hogy milyen nagyszerű vadász eb a nagy vizsla.
-- Befogadom a házamba -- morfondírozott magában az ember -- s segít nekem vadászni.
El is ment a kutyához. Vitt neki egy darabka kolbászt.
-- Edd meg Fixi. -- tette le a kutya elé.
Felemelte a fejét a bús vizsla, s amikor meglátta a férfi zöld vadászruháját, ami épp olyan volt, mint a gazdájáé, rögtön rokonszenvet érzett iránta és elfogadta a felkínált ennivalót.
-- Köszönöm -- vakkantott egyet barátságosan Fixi.
-- Gyere velem -- mondta neki a vadász --, ezután együtt megyünk vadkacsára lőni. Segítesz nekem.
-- Nagyon szívesen! -- dörzsölte fejét az ember lábához a kutyus.
S ezután valóban együtt mentek a mezőre, a nádasba vadkacsára vadászni.
Fixi ügyes vadász volt. A mély vízbe esett kacsát is nyomban megtalálta. Boldogan vitte újdonsült gazdájának. Farkcsóválva rakta le elébe, de soha nem kapott érte egy dícsérő szót, sem egy kedves simogatást. Sőt, az ennivalója is egyre kevesebb lett. Nagyon rosszúl esett ez a vizslának.
-- Gyere Fixi -- füttyentett egy kora reggelen a vadász --, indulunk vadászni.
-- Reggelit nem kapok? -- kérdezte a kutya.
-- Szemtelen kutya -- kiáltott rá az ember --, még fel sem ébredtél igazán, s már enni akarsz! Majd ha megdolgoztál érte!
Fixi tudta, hogy munka után már nem kap enni.
Kimente
k a nádasba. A vadász vizsla szomorúan kullogott a puskás ember után.-- Nem lettél jó gazdám. -- sóhajtotta halkan.
A vadász felemelte puskáját és a hangosan gágogó kacsák közé lőtt. Egy szép kövér vadkacsa, tollait hullatva, a nád közé esett.
-- Eredj Fixi, hozd! -- mutatott az esés irányába a zöld ruhás ember.
A nagy kutyának nem kellett kétszer mondani. Nyújtott testtel futott a nádasba. Hamarosan meglátta a lelőtt kacsát. Szájába kapta, de nem vitte a gazdájához.
-- Nem érdemled meg -- mondta a fogai között a kutya --, ezt nem kapod meg. Nagyon éhes vagyok. -- s eldugta a nádas közé a finom kacsa pecsenyét.
Visszament a gazdájához.
-- Nincs, nem találtam semmit. Sajnálom. -- mondta Fixi és ártatlan képpel forgatta szemeit.
-- Micsoda? Azt akarod mondani, hogy mellé lőttem? Hiszen láttam a röpködő tollat is! -- ordított mérgesen a vadász.
-- Akkor sincs. -- rántotta meg a vállát a kutya.
-- No, majd holnap talán több szerencsénk lesz. -- mondta a férfi. -- Gyerünk haza!
Éjjel, amikor mindenki aludt, a vizsla elszaladt a nádashoz és jóízűen megette az utolsó falatig a vadkacsát.
Közben egy csónakban ülve, egy messziről jött idegen vadász, végignézte, mit művel a kutya a lelőtt zsákmánnyal.
-- Furcsa. Nem értem. A vizsla egy nagy vadászkutya. Vajon miért nem vitte oda a kacsát a gazdájának?
Másnap újból kimentek vadászni, de a lelőtt madarat Fixi megint csak eldugta.
-- Most sem találtak el? -- csodálkozott a vadász.
-- Nem. Most sem. -- felelte a kutya. Éjszaka ismét elment és megette a vadkacsát.
Az idegen vadász, aki ismét szemtanúja volt ennek az esetnek is, óvatosan odalopakodott a vacsorázó vizslához és megszólította:
-- Ha nem találod tolakodásnak az érdeklődésemet, mond meg, miért nem vitted oda a gazdádnak a zsákmányt, ami a jogos tulajdona? Miért dugtad el és miért eszed meg?
Felemelte ijedten a fejét a kutya. Rettentően szégyellte magát, amiért rajtakapták, de mindent elmesélt a gazdájáról.
Szomorúan hallgatta az idegen a kutya panaszos elbeszélését. Nagyon megsajnálta.
-- Szeretnéd-e, ha én lennék a gazdád? -- kérdezte a vizslától.
Fixi ránézett a vadászra és annak szeméből mélységes kedvességet és szeretetet olvasott ki, mely felé sugárzott.
-- Igen, nagyon szeretném. -- mondta a kutya. -- S ígérem, mindig segítségedre leszek a vadászatban.
Így talált egy igazi jó gazdára Fixi, aki befogadta a házába, s jól tartotta. Sok simogatást és dicséretet kapott egy-egy közös vadászat után. Sőt, még azt is megengedte az új gazdája, hogy a szobában, az ágya előtti szőnyegen aludjon éjjelente. Így lett hűséges társa új gazdájának Fixi, akinél nem kellett többé éheznie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése