Élt egyszer egy kisfiú. Nagyon mozgékony,játékos volt. Az iskolában a padban ülni és a tanító nénire figyelni órákon keresztül nagyon nehéz volt neki.
Nem csak a keze, lába járt ide-oda állandóan, hanem a gondolatai is fürgén kalandoztak erre-arra.
-- Rudi! -- szólt rá a tanító néni. -- Hol járnak már megint a gondolataid? Miért nem figyelsz?
A kisfiú ilyenkor megrezzent, de pár pillanat múlva újra izgalmas utakon jártak a gondolatai.
Délután édesanyja tanulásra, lecke írásra hívta. Rudika ímmel- ámmal rakosgatta könyveit:
-- Ebből nincs tanulni való. -- dobta félre az énekkönyvet. -- Ebből a vacakból van. -- lapozgatta a nyelvtan füzetet. --Sajnos matekból is van. -- jegyezte meg bosszúsan.
-- Kisfiam szépen írd a számokat. -- kérte anyja a füzet fölé hajolva. -- Milyen számok ezek? El sem tudom olvasni!
-- Úgy utálok tanulni! -- fakadt ki a fiú.
-- Ezt sehogy nem értem. -- nézett rá csodálkozva édesanyja. -- Olyan jó eszű gyerek vagy. A tanító néni is azt mondja, okos, értelmes fiú vagy.Kitűnő tanuló lehetnél, ha tanulásra használnád az eszed.
-- De én utálom a számokat és a betűket! -- mondta Rudika. -- És unalmas tanulni.
-- A te kötelességed az, hogy tanulj! -- fedte meg az asszony szigorúan. -- Egy-kettő, állj neki a lecke írásnak!
-- Muszáj? -- nézett anyjára kérdőn Rudika. -- Nem játszhatnék előbb egy kicsit?
-- Nem. Előbb a tanulás és utána jöhet a játszás. -- mondta ellentmondást nem tűrő hangon anya.
Eljött a lefekvés ideje. Rudika hamarosan mély álomba szenderült.
Éjjel hirtelen keserves sírásra ébredt.
-- Mi ez a sírás? Ki sírhat? -- csodálkozott nagyot ásítva.
Hallgatódzott, pedig legszívesebben elfordult volna a másik oldalára, hogy folytassa álmát. De a sírás erősödött. Sőt! Mintha többen is sírnának. A kisfiú felült, szemeit a holdsugár halvány fényében a sírás felé meresztette. A síró hangok az íróasztala felől jöttek. Lassan hozzá szokott a szeme a félhomályhoz és ki tudta venni kik sírnak.
A matematika füzet kockás lapján tíz pici manó szaladgált le s föl, közben folyt a könnyük és panaszkodtak:
-- Nézzétek meg, milyen helyzetbe állított ez a haszontalan fiú engem! Pedig én az egyes szám vagyok, s nem nehéz leírni. Mégis majdnem hanyatt esem. Alig tudom már tartani magam. Olyan fáradt vagyok!
-- És én? -- sírdogált az ötös számú manó. -- Az én hasam úgy összenyomorította, hogy mindjárt elájulok!
-- Milyen hosszú nyakad van! -- gúnyolódott vele a kilences manó.
-- Még ki is gúnyolsz? Azt hiszed, te szép vagy? Olyan pici a fejed és hosszú a lábad, akár egy gólyának! -- támadt rá a kis ötös számmanó.
-- Engem nézzetek meg! -- pityergett a hatos. -- Be sem fejezett a fiú.
-- Miért haragszik ránk ez a gyerek? Miért nem szeret bennünket? -- sírdogált mind a tíz manó.
-- Minket sem szeret! -- kiáltott át a nyelvtan füzetből egy betűmanó.
Odafutottak a számmanók a nyelvtan füzethez. Mit láttak? A sorokban a betűk sokkal rondábban voltak írva, mint a számok a matematika füzetben.
-- Oh! Szegények! A ti helyzetetek sem rózsás! -- szörnyülködtek a számmanók.
-- Nem bizony! -- mondta sírós hangon a nagy " A " betűmanó.-- Nézzétek meg, hol van az egyik lábam. Olyan sánta vagyok, hogy legszívesebben mankót kérnék.
-- Pedig ha tudnátok, hogy milyen segítőkészek vagyunk. -- Szólalt meg síró hangon a " T " betűmanó. -- Odaugrok a helyemre, mert a múlt idő jele,magánhangzó után két " t ". De ez a fiú egyszerűen lesöpör onnan. Nem engedi meg , hogy duplán álljak.
-- Minket meg egyszerűen összetéveszt. -- panaszkodtak a " J " és a " LY " betűmanók. -- Ha engem kellene használnia -- duzzog a pontos jé betűmanó --, biztos, hogy a testvéremet írja.
-- Hát te meg melyik manó vagy? -- hajol a kettes számmanó agy torzszülött betűmanó fölé.
-- Én lennék az " R " betű. -- zokog a kis manó keservesen--, de rám rakta a " D " testvéremet. Így most csak veszekedünk. Ő nyom engem, én meg szeretnék kibújni alóla, de sehogy sem tudok.
Nagyon elszégyellte magát Rudika és meg is sajnálta a siránkozó számokat és betűket. Kibújt a meleg takaró alól, szeméből kitörölte az álom utolsó maradványát. Odaült az íróasztalához.
-- Gyertek-- szólt a számokhoz, betűkhöz szeretettel és kedvesen--, helyre raklak benneteket.
Azzal fogta a tollát és gyöngy betűkkel leírta újra a matek és nyelvtan leckéjét.
Másnap a tanító néni boldogan írta a kis fiú füzetébe a megérdemelt ötöst.
Rudika ragyogó szemekkel nézett a számokra és a betűkre, s úgy látta, hogy azok szeretettel, mosolyogva kacsintanak rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése