Az odvas fa lakója

Mélyen bent az erdőben volt egy villám sújtotta odvas fa. Elkerülték az állatok, de még a madarak sem igen repültek rá. Pedig életben volt a fa, igaz, hogy csak pár levelet rezgetett rajta a szél. Meglátta a szomorú, magányos fát a mókus.
-- Épp jó lesz a belseje odúnak. -- mondta és körbejárta a fa vastag törzsét. A magasban talált egy jókora lyukat, amin nem sokat kellett bővíteni, hogy használhassa bejáratnak. Kényelmes lakást épített a fa odvába. Két helyiséget alakított ki, az egyiket éléskamrának, a másikat lakószobának.
-- Oh, de jó! -- állapította meg a lompos farkú mókus. -- Van a közelben dió ás makk fa. Nem messze mogyoró bokrot fedeztem fel. Nincs más dolgom, mint behordani a csonthéjas gyümölcsöt a kamrába.
Úgy is lett. Ágról-ágra, fáról-fára ugrált, s hamarosan tele lett a spájz.
-- Most már nem félek a téltől. Akármeddig is tart és akármilyen kemény hideg is legyen, az ennivalóm elég lesz.
S amikor hideg, csípős szél kíséretében beköszöntött a zimankós tél, mókuska eltorlaszolta a bejárati ajtót behúzódott az odú legmelegebb szögletébe és nem csinált mást, mint evett és pihent. Éles fogaival ügyesen törte fel a dió és mogyoró kemény héját. Jóllakott a zsíros laktató maggal.
Egyszer, ahogy éppen lakmározott, dübörögni kezdett valaki az odú ajtaján. Csak úgy verte a deszkát, hogy az majdnem beszakadt.
-- Ki az? -- kérdezte a mókus.
-- Én vagyok, a harkály. -- válaszolt kintről egy didergős hang. -- Nyisd ki kérlek az ajtót.
-- Nyitom már! -- azzal ki is tárta a mókus.
A szél nyomban végigsöpörte a szobát, maga előtt tolva a csillogó hópihéket.
-- Mi baj történt? -- kérdezte a kis mókus.
-- Itt lent a fa tövében sérülten fekszik egy mókus. Úgy látom, nem idevalósi. Messziről vándorolhatott ide, de ha nem segítünk rajta, megeszi az isten hidege. Így is félig már meg van fagyva szegény pára. -- mondta a harkály és leszállt a mókushoz, aki aléltan feküdt a nagy hóban.
Mókus Karcsi kíváncsian ugrott melléje.
-- Itt bizony azonnali segítségre van szükség. -- mondta. -- Próbáljuk meg az odúba vinni.
Nagy nehezen sikerült közös erővel felvinni az alig pihegő állatot. A fakopács elköszönt és elrepült a fák kopasz ágai között.
Mókus Karcsi pedig dörzsölgetni kezdte a mókuskát, aki lassan a barátságos melegben magához tért.
-- Éhes vagyok. -- szólalt meg alig hallhatóan, s amikor elfogyasztotta az elébe rakott finomságokat, elmondta, hogy kidőlt a fa, ahol lakott, s ő elindult másik odút keresni, de eltévedt a hóviharban. -- A többit tudod. -- mondta. -- Köszönöm, hogy megmentettél a megfagyástól. -- Fáninak hívnak. -- mutatkozott be.
Egymás szemébe néztek és tudták, hogy ezután együtt fognak élni jóban és rosszban, egyaránt.