-- Eredj csak -- tette le a földre fiacskáját --, de ne menj messzire. Így is túl közel vagyunk az emberek településéhez, s mondtam neked, az emberektől óvakodni kell.
Alig ért le a lába a földre a kis kengurunak, máris uccu neki, ugrándozott boldogan.
A mamája büszkén nézte a fiát:
-- Szép kölyök! -- s dagadt a melle az örömtől.
Az erdő szélén, a bokrok alatt játszadozott egy öklömnyi fiúcska. Alig tudott totyogni, olyan pici volt. Elszökött a szüleitől, akik nem vették észre, hogy nincs közelükben a gyerek.
Az ugrándozó kenguru majdnem eltaposta.
-- Hű, ha, majdnem rád léptem! -- huppant le a fiúcska mellé. -- Hogy kerülsz te ide? -- kérdezte tőle kíváncsian.
-- Játszom. -- felelte a kisfiú. -- Itt vagyunk a mamánál. Játszol velem? Igen? -- gőgicsélt a pirinyó gyermek.
-- Persze, hogy játszom! -- ugrált körülötte a kis kenguru.
Vidáman töltötték el az egész napot.
-- Nekem haza kell mennem. -- mondta hirtelen a kis erszényes. -- Éhes vagyok.
-- Én is éhes vagyok. Enni kérek! -- fakadt sírásra a kisfiú.
-- Menj ha
za és kérj a mamádtól!-- Nem tudom, hol a haza. -- bömbölt még keservesebben a kis lurkó.
Meghallotta a gyerek sírást a kenguru mama, azt hitte az emberek is ott vannak, s talán már meg is fogták az ő csemetéjét. Egyet ugrott aggodalmában és ott is volt a gyerekek mellett. Megnyugodott, mikor látta, felnőtt puskás nincs a közelben.
-- Miért sírsz? -- kérdezte az ember kölyköt.
-- Nem tud haza menni, mert eltévedt. -- válaszolt a pici helyett a kis kenguru. -- És éhes is nagyon.
-- Azon könnyen segíthetünk. -- s a kenguru mama felemelte mind a két fiút, bedugta őket az erszényébe. -- Szopjatok! -- mondta nekik.
S a gyerekek nekiláttak, szívták, nyelték a friss tejecskét. Úgy jól laktak, hogy mozdulni sem tudtak.
Az elbarangolt gyermek, ahogy jól lakott, el is aludt.
-- Mit csináljak most? -- törte a fejét kenguru mama. -- Haza kellene vinnem a kölyköt, de félek az embertől. Arra gondolt, hogy a szülők, épp úgy, mint ők, már aggódnak a fiúkért. Ezért elindult a település felé, ami nem volt messze. Még alig ugrott kettőt-hármat, amikor meghallotta az emberek hangját és egy asszony zokogását, aki egy nevet kiáltozott:
-- Bandi, Bandikám!
-- Ez lesz a picike mamája. -- mondta a kenguru és bátran odaugrott eléje.
-- Ne sírj, itt alszik a gyermeked az erszényemben. Elkószált szegényke. Nincs semmi baja, megetettem. -- azzal gyengéden átadta az asszonynak, aki szeretettel ölelte magához a még mindig édesen alvó Bandikát.
-- Köszönöm, hogy haza hoztad. -- hálálkodott az asszony.
-- Sose köszönd -- mondta neki a kenguru --, hiszen anya vagyok én is és te is ezt tetted volna az én helyemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése