Segítség a pillangónak

Vidáman röpköd a kék pettyes pillangó egyik virágról a másikra. A virágok boldogan tárják ki kelyhüket, szívesen fogadják a kedves látogatót. Felkínálják édes nektárjukat. A pillangó pedig hálából hordja, viszi a virágport virágról -virágra.
-- Megszomjaztam. -- mondja, s elröppent a kis, tiszta vizű tó partjára. Leszállt a sima víz felületre, - mely alig-alig fodrozódott a gyenge szellőben-, hogy csillapítsa szomját.
De abban a pillanatban arra repült egy szürke veréb, aki szintén kortyolni akart a tó vizéből és véletlenül meglökte a kis pillangót.
-- Jaj! -- kiáltott fel ijedten a lepke és a vízbe pottyant.
Alig tudott kievickélni a partra. Szárnyain a lepkepor átázott. Nem tudott repülni. Csak ült a fűben és búslakodott.
A veréb faképnél hagyta áldozatát, elrepült anélkül, hogy bocsánatot kért volna, vagy a segítségét felajánlotta volna.
-- Legalább kisütne a nap, s felszárítaná a szárnyaimat! -- sóhajtotta a szegény lepke.
De a napot eltakarta egy felhő.
Ahogy így szomorkodott a pillangó, arra repült egy villás farkú fecske. Ő is inni jött. Észrevette a fűben a kis pettyes pillangót.
-- Hát te, miért búslakodsz itt? -- érdeklődött tőle csodálkozva.
-- Vizes a szárnyam, nem tudok repülni.
-- Segíthetek rajtad? -- kérdezte a fecske sajnálkozva.
-- Ha megtennéd, hogy megkéred a napot süssön ki, nagyon hálás lennék.
A fecske azon nyomban a magasba emelkedett. Sebes szárnycsapásokkal repült a nap felé. Amikor közel ért hozzá, így kiáltott:
-- Szépen kérlek napocska, süss ki és szárítsd meg lepke barátom vizes szárnyait!
-- Szívesen megtenném, de nem tudok kibújni a felhő alól, mely eltakar. Kérd meg a felhőt, szálljon arrébb!
Ekkor a fecske így szólt a felhőhöz:
-- Felhőcske, ne takard el a napot, had szárítsa meg sugaraival a kis pillangó szárnyait!
-- Szívesen teljesíteném kérésedet, ha tudnám, de sajnos magamtól nem tudok a nap elől elszállni. Keresd meg a szellőt és kérd meg, hogy jöjjön ide és fújjon el.
-- Megkeresem a szellőt. -- mondta a fecske, azzal elrepült.
Egy magas hegy tetején meg is találta. Már messziről hallotta, hogy susognak a fák koronái.
-- Ott a szél biztos. -- reménykedett a fecske.
Úgy is volt.
-- Kérlek szellő gyere velem és fújd el a felhőt a nap elől. Akkor a nap kisüt és meleg sugaraival felszárítja a pillangó vizes szárnyait, aki újból röpködni tud egyik virágról a másikra.
-- Szívesen segítek. -- zúgta a szél, s nyomban útra kelt a fecskével.
Amikor a felhő elé ért, teleszívta magát levegővel, csak úgy dagadt a két orcája és egy hatalmasat fújt. Abban a pillanatban a felhő arrébb libbent a nap elől. A nap sugarai hét ágra ontotta melegét a földre és egy-kettőre fel is száradt a kis pillangó szárnya és már fel is röppent boldogan a fűszálról.
-- Nagyon köszönöm a segítségedet! -- kiáltott oda a fecskének.
A fecske megköszönte a napnak, hogy kisütött. A nap megköszönte a felhőnek, hogy félrehúzódott előle. A felhő meg a szellőnek köszönte meg a segítségét, amiért elfújta őt a nap elől.