-- Szerbusz haver! -- köszönt az egyik.
-- Minden jót! -- köszönt vissza a másik cserebogár.
-- De jó, hogy találkoztunk! Ajánlok valami finomat, ha velem tartasz.
-- Ha valami finomságról van szó, naná, hogy veled tartok. Hova megyünk? -- érdeklődött kíváncsian a társa.
-- Láttad itt a kert végében azt a gyenge, fiatal fát? Nos, úgy döntöttem, hogy ma este meglátogatjuk, s a gyanútlan fácskát megtámadjuk, a zsenge leveleitől megszabadítjuk.
-- Hű, de jó lesz! Már érzem az ízét az üde levélkének! -- nyelt egy nagyot a cserebogár.
-- Akkor este, ha besötétedik, itt találkozunk és támadunk. -- búcsúzott el pajtásától a cserebogár, azzal elrepült.
Elrepült a másik cserebogár is. Nem vették észre, hogy kihallgatta tervüket egy arra repülő fekete rigó, aki pont hallótávolságra száll le tőlük az egyik ágra kissé megpihenni.
-- Majd adok én nektek megtámadni azt a kedves fácskát! -- mérgeskedett a rigó. -- Ha ti ketten vagytok, én is keresek magamnak egy társat.
Szárnyra kapott a feketerigó. Felszállt a magasba. Onnan körülnézett a kert fáira, hogy találjon egy társat. Rövid szemlélődés után megpillantotta barátját, a fülemülét, aki éppen fészket rakott magának és párjának. Odarepült hozzá a rigó.
-- Ne haragudj, hogy megzavarlak a munkádban, de fontos mondanivalóm van. -- szólt a fülemüléhez.
-- Mondd csak bátran, addig legalább pihenek egy keveset. -- csicseregte a fülemüle.
-- Emlékszel a kert végében hajladozó kis fiatal fára? -- kérdezte tőle a feketerigó. -- Formás, kedves fa. Ha megnő, ott rakok fészket.
-- Emlékszem. Szeretek az üde, zöld levelei közé telepedni. Ott mindig kedvem támad egy víg nótát fütyülni.
-- Én is így vagyok vele. Nos azt a kis fácskát nagy veszély fenyegeti. Kihallgattam véletlenül két csúf cserebogár beszélgetését, akik azt tervezik, hogy ma éjjel megtámadják és a leveleitől megfosztják.
-- Oh a cudarok! -- háborodott fel a fülemüle. -- Hisz az a fácska halálát jelentené! Ezt nem engedhetjük
meg!-- Nem ám! Ezért jöttem hozzád. Ketten, ha összefogunk, lecsaphatunk a gaz támadó cserebogarakra.
-- Igen, igen. -- bólogatott a fülemüle. -- Persze, hogy melléd állok. A baj csak az, hogy mi a sötétben nem látunk.
-- Ez bizony így igaz. -- szomorodott el a feketerigó. -- Erre nem is gondoltam.
Mindkét madár búsan lógatta csőrét. Nagyon elszontyorodtak. De egyszerre nagyot koppintott a fa ágára a fülemüle.
-- Eszembe jutott valami! -- kiáltott fel.
-- Mondd már! -- türelmetlenkedett a rigó.
-- Megkeressük a szentjánosbogarat -- mondta a fülemüle --, ő világít és ha szépen megkérjük, segít nekünk.
-- Gyere, keressük meg! -- rikkantotta a feketerigó, azzal felröppent és elrepültek az út szélére.
Hamarosan rá is találtak a szentjánosbogárra, aki egy fűszál alatt szunyókált. A két madár csendesen, illedelmesen köszönt.
-- Kérünk, ne haragudj, amiért megzavarjuk csendes pihenődet, de szükségünk volna a segítségedre. -- s elmondták neki, milyen alattomos támadásra készül ma éjjel két cserebogár a fiatal fácska ellen.
-- Mi sajnos nem látunk a sötétben, de ha te a testvéreiddel világítanál nekünk, elkaphatnánk a támadókat és így megmenthetnénk a fa életét.
-- Segítek bíz én! -- kiáltott mérgesen a szentjánosbogárka. -- Csak nem engedjük, hogy tolvajok garázdálkodjanak! -- s már ment is, hogy összehívja testvéreit.
Így, amikor a nap este pihenni tért, a tájat sötétség fedte be, a szentjánosbogár csapat olyan fényesen világított, hogy a feketerigó és a fülemüle egy-kettőre ott is voltak a gyenge fácskánál.
Ott a szentjánosbogarak elbújtak a levelek alá, a madarak pedig az ágak közt lapultak meg. Várták a támadókat.
Azok már alig várták, hogy beesteledjen, s amint leszállt az éj, repültek is a fához. Nem
sejtettek semmit. Azt hitték, hogy hamarosan megtömhetik a hasukat a friss, harmatos levelekkel. De még arra sem volt idejük, hogy megkóstolják. Épp csak kitátották a levelek felé a szájukat, amikor előbújtak rejtekhelyeikről a szentjánosbogárkák, akik nappali fényben ragyogták körül a kis fát.A fülemüle és a feketerigó sem volt rest. Lecsaptak a két megszeppent cserebogárra és a csőrükbe kapták őket.
-- Irgalom! -- kiáltott könyörögve a két bogár. -- Kegyelmezzetek! -- rimánkodtak.
-- Nincs kegyelem. -- mondták a madarak. -- Ti sem kegyelmeztetek volna szegény fának. -- azzal eltüntették a begyükbe a cserebogarakat.
A kis fácska azt sem tudta, hogy köszönje meg a fülemülének, a feketerigónak és a szentjánosbogaraknak, amiért megmentették a szép, üde, zöld leveleit, velük együtt az életét.
-- Mindig szívesen látlak benneteket az ágaimon. -- susogta hálálkodva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése